A cikksorozat első részében láthattuk, hogyan alakult ki az Árpád-házi IV. Béla király általi adományból egy nagyobb összefüggő birtok, amelyen aztán a XIV. században megosztoztak az egyes ágak nemesi famíliái. Az ország egyesítő Anjou Károly és fia, Nagy Lajos király idejében a Bebek családtagok egységesen sorakoztak fel az uralkodó mögé, így az ő hűséges párthíveiként részesültek magas udvari méltóságokban és adományokban. Az 1387-ben a magyar trónra lépő Luxemburgi Zsigmond, aki, mint Anjou Mária királynő férjeként tartott igényt a hatalomra, szintén igyekezett minél több magyar főnemest a pártjára állítani. Ezt természetesen legkönnyebben rangok és javadalmak osztogatásával érhette el. A történészek számításai szerint 1387 után a királyi várbirtokok túlnyomó többségét szerezték meg az uralkodó iránt lekötelezett nagyurak. Közéjük tartoztak a Bebekek is, akik Zsigmondtól valamikor 1392 előtt örökbirtokul kapták a szádvári uradalmat. De a Bebek család nem minden tagja érezte ezt az uralkodói kegyet oly erősnek, hogy alkalomadtán ne csatlakozzon pártütő összeesküvéshez, majd annak bukása után földönfutóvá váljék. Mivel azonban a família addigra már oly terebélyessé vált, más személyeknek viszont sikerült megőrizniük és gyarapítaniuk a családi vagyont. Hogyan és miképpen éltek és haltak a XIV. – XV. században a Bebekek, erről készítettem egy összeállítást. Érdemes és tanúságos néhány családtag élettörténetével megismerkedni. A keresztnevek előtti számozás a szerző általi önkényes beosztás, hogy jobban meg lehessen különböztetni az egyes családtagokat. A családfán a keresztbe tett kardok azt jelzik, hogy az illető férfiú csatában esett el.

— I. László a pelsőci ágból. I. István országbíró fia. Okleveles említése 1370-től. 1376-ban szatmári, máramarosi és ugocsai ispán, 1378 – 80 között nyitrai ispán. 1387 – 88-ban királynéi udvarmester. Luxemburgi Zsigmond király neki és testvérének, Ferencnek adományozta oda a szendrői várbirtokot. 1388 – 90 között temesi ispán. 1390 – 93 királynéi tárnokmester, egyúttal borsodi, abaúji ispán és diósgyőri várnagy. Az 1404 körül meghalt főúr sírkövét a napjainkban már református templomként használt pelsőci egyházban kereshetjük fel. Ugyanis ebben az épületben alakította ki a Bebek família a gótikus stílusú sírkápolnáját.

— I. Ferenc, a pelsőci ágból. Írásos adatok róla az 1370-es évektől valók. 1387 – 93 között királynéi relátor, 1388 – 95 között királynéi ajtónállómester és udvarbíró. 1390 – 92 időszakában abaúji ispán és diósgyőri várnagy hivatalát viselte. 1395 – 97 során a székelyek ispánja, ilyen tisztében vezetett hadat a török ellen 1395-ben a Havaselvére, de ott vereséget szenvedett. 1397 – 1400-ban macsói bán. 1402 – 05 között ismét diósgyőri várnagy, 1404-ben királyi relátor.  Meghalt 1405 körül.

— I. Imre, a vámosi ágból. György fia. 1379 – 80 között tornai ispán, 1380 – 83 időszakában horvát bán. 1383 – 85-ben oroszországi vajda, egyben sárosi és szepesi ispán. 1386 januárjában országbírói hivatalt viselt. 1386 áprilisában szlavón bán, 1386. áprilisban  ismét országbíró, 1388-ban beregi ispán, 1390 – 92 között liptói és turóci ispán. 1392 – 93-ban erdélyi vajda, 1393 – 95 között pedig királynéi tárnokmester és borsodi ispán. Valószínűleg 1404 körül halt meg, mert többé nem szerepelt a korabeli oklevelekben.

— I. Detre, a vámosi ágból. György fia. A források az 1370-es évektől emlegették. 1379-ben királynéi asztalnokmester és árvai várnagy. 1383 – 87 között királyi zászlótartó, 1383-ban ő fogadta Zárában a város polgárainak hűségesküjét, mint Anjou Mária királynő megbízottja. 1384-ban turóci ispán, 1388-ban királynéi udvarmester, 1389 – 92 között szlavón bán. 1391 – 92-ben horvát bán, 1392 – 93 időszakában szörényi bán és temesi ispán, 1394 – 97-ben pedig ismét szlavón báni hivatalt viselt. 1397-ben érte el a király utáni legmagasabb világi tisztséget, a nádorispánságot. E mellett betöltötte a borsodi, szepesi, liptói, turóci, abaúji és nógrádi ispán hivatalát is. Amikor 1402-ben Zsigmond király leváltotta a nádorságról, csatlakozott Nápolyi László trónkövetelő pártjához. 1403 júliusában lement a tengerparti Zára városába, de onnét nem tudta harcra bírni az apja meggyilkolása miatt félelemben lévő Nápolyi Lászlót. Ezért végül a belháborúban győzedelmeskedő Zsigmond király előtt kénytelen volt meghódolni, aki megbocsátott neki, de lázadásáért elkobozta tőle Szentgyörgy várát és Szikszó mezővárosát. A főnemes 1404-ben hunyta le örökre a szemét.

— „Nagy” I. János, a pelsőci ágból. László fia. 1397-től lovászmester, tisztét 1401-ig viselte. 1403-ban ő is csatlakozott Nápolyi László pártjához, de később kegyelmet kapott az uralkodótól. Szerencsecsillaga ismét felragyogott, hiszen 1401 – 19 között tárnokmester és gömöri ispán. Luxemburgi Zsigmond király tőle váltotta meg a Kassa városa feletti hegyen emelkedő Szokoly {szlovákul Hradova} várát, cserében pedig neki adta Hrussót. János úr az egykorú adatok szerint 1423-ban halt meg.

— András, a vámosi ágból. Imre országbíró fia. Írásos adatok 1401-től említették, 1411 – 15 között az udvari lovagok sorában szerepelt. Ez a kör igen fontos lépcsőfokot jelentett a nemesi családok ifjú tagjainak, hiszen különféle szolgálatokkal itt hívhatták fel magukra az uralkodó figyelmét, a későbbi karrier ugródeszkájának számított. Így András úr 1415-ben megkapta a lovászmesteri hivatalt, de aminek nem sokáig örülhetett, hiszen még azon esztendőben meghalt.

— I. Orsolya, a vámosi ágból. I. Imre országbíró leánya. A középkori magyar jogrendszerben a nőknek igen hátrányos helyzet jutott. Míg a férfiak nősülésük révén a feleséggel együtt hozományt {várbirtokot} hoztak a családba, addig a leányok azt kisebbítették, a „leánynegyed” révén csökkentették. Elsősorban, mint a leendő fiúgyermekek szülőanyjaként számoltak rájuk. Az ilyen főnemesi gyermekek házasságkötését a két nagyúri család vezéregyéniségei már jó időben eltervezték és megkötötték. Tehát szó nem lehetett akkoriban érzelmi alapon megkötött szerelmi frigyről. Orsolya úrnő kapcsán tudjuk, hogy első férje Prodavizy Mikcs nemes úr, míg a második Staszowni Jugó lengyel származású főnemes volt.

— II. László, a vámosi ágból. Imre országbíró fia. 1401-től említették a zászlósurak között. Meghalt 1420 után.

— III. Domokos, a vámosi ágból. Imre országbíró fia. Igen gyér róla a forrás a XV. század elejéről. Valószínűleg 1404-ben halt meg.

— II. Imre, a vámosi ágból. Detre nádor fia. 1392-től szerepelt a politikai életben, ekkor már vránai perjel, vagyis a johannita lovagok nagymestere. Így válik Luxemburgi Zsigmond király egyik legnagyobb ellenségévé. Nápolyi László trónkövetelő legfontosabb támogatója, annak bukása után kénytelen vele együtt külhonba menekülni. 1403 elején egy győztes csatája után elfogta Zsigmond király seregvezérét, Özdögei Besenyő Pál horvát bánt és Nápolyi Lászlóhoz küldte el. Szemét 1404-ben hunyta le örökre külhoni száműzetésben.

— II. Miklós a vámosi ágból. Detre nádorispán fia. Írásos adatokban 1404-től említették meg. 1423 – 27-ban országnagy, 1430-ban királynéi tárnokmester és zólyomi ispán. Meghalt 1430 után.

— Péter, a vámosi ágból. Detre nádorispán fia. 1412 – 17 között udvari lovag, 1423 – 27 időszakában székelyek ispánja, 1435-ben, mint bárót említette egy oklevél. Tudni még róla, hogy felesége Csáki György leánya Katalin volt. Péter úr 1439 körül hunyt el.

— III. Miklós, a vámosi ágból. Detre nádor fia. A Bebek família azon tagjainak egyike, aki egyházi pályára lépve ért el magas méltóságokat. 1388-ban csázmai prépost, majd erdélyi prépost. 1390 – 92 között Egerben prépost. 1392 – 99 között pedig az esztergomi utáni legmagasabb szakrális tisztet, a kalocsai érsek süvegét viselhette. Elhunyt 1399-ben.

— IV. Miklós, a pelsőci ágból. „Nagy” János fia. 1412-től szerepelt a korabeli forrásokban. 1440-ben a gömöri ispán tisztét viselte, zászlósúrként említették. Meghalt 1446 után.

— II. István, a pelsőci ágból. „Nagy” János fia. 1421-től szerepelt az adatokban, 1440 – 45 között országnagy, 1443-ban a királyi sereg főkapitánya, 1447 – 48 időszakában macsói bán, 1447 – 51 között gömöri ispán. Családi birtokát a hrussói várat tőle 1446-ban cseh husziták foglalták el. István úr a cseh huszitákkal vívott 1451-es losonci csatában veszett oda.

— II. György, a pelsőci ágból, II. István fia. Okleveles említése 1447 – 1478 között történt. Felesége Hédervári Fruzsina volt.

— II. Dorottya, a pelsőci ágból. Egyedül egy 1494-es forrásban szerepelt. Férje Rozgonyi István volt.

— III. Imre, a vámosi ágból. II. László fia. Róla az első fennmaradt említés 1419-ből való. 1432-ben relátor, 1438 – 41 között székely ispán, 1440 – 47-ben borsodi ispán és diósgyőri várnagy. 1441-ben Jagelló I. Ulászló király híveként sikertelenül ostromolta a Jan Giskra cseh huszitavezér által védelmezett Kassa városát. 1444 – 45 országnagy, 1445-ben a hét főkapitány egyikévé választották meg. 1445 előtt építette fel Sajóvámos várát. 1446 – 48 időszakában erdélyi vajda, abaúji ispán és a jászok ispánja. Felesége Pálóczi Veronika volt. Bandériuma élén részt vett Hunyadi János kormányzó 1448-as hadjáratában, aminek során a törökkel vívott rigómezei csata vérzivatarában halt meg.

.

— II. Orsolya, a vámosi ágból. III. Imre leánya. Írásos adatok 1469 – 86 között említették. Miután 1470-ben feleségül ment Szapolyai Imréhez, hozomét.ányként vitte magával a szádvári uradalmat.

— Zsófia, a pelsőci ágból. III. Imre leánya. Az 1470 – 92 közötti időszakban tudunk róla. Férje Homonnai Drugeth Simon báró volt.

— Pál, a pelsőci ágból. III. Imre fia. Írásos adatok 1450 – 69 között említették. Meghalt 1469-ben.

— Jób. A pelsőci ágból. III. Imre fia. Egyedül csak 1450-ből találni rá említést.

— III. László, a vámosi ágból. II. Miklós fia. Okleveles forrás 1429-től említette, 1443 – 48 között országnagy, Ő is az 1448-as rigómezei csatában vesztette az élet.

— IV. László, a vámosi ágból. Péter fia. Írásos adatok róla 1445 – 53 között szólnak. 1445-ben országnagy, Meghalt 1453 után.

— III. Ferenc, a pelsőci ágból. II. György fia. Jagelló II. Ulászló király 1502-ben nevezte ki Gömör vármegye ispánjává. A hivatalát egészen 1526. augusztus 29-ig viselte, amikor a törökkel vívott mohácsi csatában odaveszett.

— II. János, a pelsőci ágból. II. György fia. Oklevélben először 1478-ban szerepelt.

A forrásokat összegyűjtötte: Szatmári Tamás

Előző rész