Szádvár történetében évszázadokig meghatározó szerepet viselt a Bebek família. Ám érdekes módon honlapunk 2007. márciusi megjelenése óta még nem írtunk róluk semmiféle részletesebb ismertetőt. Ez az égbekiáltó hiányosság döbbentett rá, hogy legfőbb ideje neki kezdeni a „Bebek családregénynek”. Még nem tudom, hogy mennyi részből fog állni, hiszen a főnemesi család históriája igen szétágazó, így sokrétű kutatást igényel. Természetesen senkit sem akarok elrémíteni a betűtengerrel, ezért szokásomhoz híven igyekszem képekkel színesíteni a száraznak tűnő szöveget.

Munkámban nagyon nagy segítségemre volt szádvári tagtársam Kenéz Andrea, akinek kiegészítéseit és kiváló meglátásait igyekeztem beleépíteni az anyagba. Fáradozását nagyon szépen köszönöm!

Ha igyekszünk magunkat beleásni a Bebek család őstörténetébe egészen az Ákos nemzetségig jutunk vissza.

Róluk Árpád-házi II. István király idejéből ismerünk adatokat, miszerint a névadó Ákos előkelő magas méltóságot viselt. Az erdélyi Közép-Szolnok vármegyében található Ákos község is róla kaphatta elnevezését. Itt létesítették a nemzetségi temetkezőhelyüket, egy nagyméretű háromhajós, nyugati oldalán kéttornyos, téglából emelt bazilikát.

Az Ákos nemzetség később a különböző királyi adományok révén mintegy húsz vármegyében szerzett birtokokat, így hét ágra {családra} bomlott szét. A családfakutatók {genealógusok} megkülönböztetik a „pelsőci Bebek”, a „csetneki Csetnek”, az álmosdi „Csire”, a dédesi-diósgyőri Ernyei”, a Thoroczkay, a szlavón báni Mikcs” és a Cselenfi” ágakat.  Minket most a legelső hajtása fog érdekelni az Ákosoknak.

Még röviden a címerhasználatról is szót ejtenék. Miután a XII. – XIII. században az addig könnyűlovas magyar harcosok fokozatosan egyre több páncélzatot húztak magukra {sodronyinget, pajzsot és fazéksisakot} szükségessé vált olyan jelkép létrehozása, ami által az arcukat eltakaró fegyveresek megkülönböztethetővé váljanak. Ezért találták ki a ruházatra, pajzsra vagy éppen a sisakra kerülő címert, hogy beazonosítható legyen a lovas.

Az Ákos nemzetség esetében eleinte a címer két halat mutat, amit később a pátriárkakereszttel {kettős kereszttel} bővítettek.

1243. január 5-i keltezéssel maradt fenn az utókornak egy okirat, amelyből igen sok részletet tudunk meg. A megfakult szöveg szerint Árpád-házi IV. Béla király Ákos nembeli Máté fiainak „Szár” Detrének és Fülöpnek adományozta oda a nagyhatárú Pelsőc birtokot, a Sajó folyó völgyében Berzetét, a Murány völgyében Licét, a Turóc völgyében pedig Kövi falvát. A szövegben összesen 10 lakott település szerepelt, amiből a legészakibb Csetnek volt.

Egy szűk évszázad múltán, 1320-ban az újabb telepítések és a lakossággyarapodások miatt még 36 jobbágyfalu létesítését jegyezték fel.

Következzenek az ebből az időszakból ismert családtagok:

— Máté előkelő, okleveles említése 1243-ból való.

— Fülöp, Máté fia, 1241 és 1244 időszakában gömöri ispánként szerepelt.

— „Szár” Detre, okleveles említése 1241 és 1275 között.

— Ákos magister {mester}: Valószínűleg Kálmán szlavón herceg udvarában nevelkedett, majd belépett az egyházi rendbe. 1235-től pesti plébános, óriási szerencsével túlélte a virágzó város mongolok általi elpusztítását. 1248 – 51 között székesfehérvári őrkanonok, 1257 – 72 között budai prépost, majd 1244-től élete végéig a királyi kápolna tagja. Udvari káplánként közéleti tevékenységet is végzett, 1249-ben a zólyomi ispánnal együtt a zólyomi és szepességi várföldek felülvizsgálatát intézte. Ugyanezt tette 1255-ben a beckói várbirtok esetében. 1261 – 72 között a Nyulak-szigeti {ma Margit-sziget} apácakolostor procurátora. 1270-ben részt vett Árpád-házi Boldog Margit temetésén. V. István király idejében keletkezhetett Ákos mester tollából az a történeti Gesta, amely a magyarországi előkelő nemzetségek fontosságát hangsúlyozta ki az uralkodói hatalommal szemben. Így szinte előre megérezte a következő évtizedekben óriási hatalomra szert tevő oligarchák súlyát. Ákos mester 1272-ben halt meg.

— Benedek előkelő, „Szár” Detre fia. Írásos adatok róla 1262 – 1307 közötti időből valók.

Az 1320-as esztendő fontos dátum, mivel ekkor osztoztak meg Benedek fiai a birtokaikon. I. Domokos kezére jutott Pelsőc, míg a többi fivér nyerte el Csetneket. Ezzel ismét két ágra szakadt a család, amiből minket most a „pelsőci-ág” sorsa érdekel.

— I. Domokos, okleveles említése 1307 – 33 között. Ő nevezte magát elsőként „Bebeknek”.

— I. István, a pelsőci ágból. I. Domokos fia, említése 1330 – 69 között. 1346 – 50 között hevesi ispán és siroki várnagy, 1347 – 49-ben makovicai várnagy, 1350 – 60 időszakában liptói ispán tisztségét viselte. 1350-ben részt vett Nagy Lajos király nápolyi böntető hadjáratában. Különösen kitüntette magát 1352-ben a halicsi Belz várának ostrománál, amikor, mint zászlótartónak négy zászlóját is összetörték az ellenség harcosai, őt magát pedig súlyosan megsebesítették, de mégsem hátrált meg. Az 1358-as évben az uralkodó eskütársa a zárai béke megerősítésénél. 1359 – 60-ban királynéi tárnokmester, majd 1360 – 69 között az országbírói hivatalt viselte. Meghalt 1369-ben.

— György, a „vámosi-ág” megalapítója, I. Domokos fia. Említése 1330 – 90 között. 1346 – 50 között udvari lovag, hevesi ispán és siroki várnagy. 1347-ben makovicai várnagy, 1349-ban királyi követ a pápa avignoni udvarában. 1350 – 90 között liptói ispán, 1350-ban részt vett a nápolyi hadjáratban. 1357-ben, mint zászlótartó szerepelt. 1359 – 90 között királynéi tárnokmester, ilyen minőségében alapította meg 1371-ben a gombaszögi pálos kolostort, mint családi temetkezőhelyet.

1372 – 90 között gömöri ispán, 1375-től Trencsén és a hozzátartozó váruradalmak honorbirtokosa vagyis a tisztsége idejére megkapta eme birtokok jövedelmét.  1381 – 90 között turóci ispán. Jelentősebb politikai szerephez 1382 után, Erzsébet királyné híveként jutott. 1390-ben hunyt el, holttestét gyönyörűen faragott vörös márvány szarkofágban a gombaszögi kolostorban helyezték el. Napjainkban a klasszikus heraldika eme kiváló alkotását a tornagörgői katolikus templom hajójában láthatjuk kiállítva.

.

— II. Domokos, I. Domokos fia, írásos említése 1333 és 1374 között. Egyházi hivatásra lépve 1349-ben esztergomi és egri kanonok, 1352-ben az esztergomi Szent Tamás-káptalan prépostja. 1357-ben már szepesi prépost, 1360 – 73 között csanádi püspök. 1367-ben postulált kalocsai érsek, majd 1373 – 74 között váradi püspök. 1374-ben hunyta le örökre a szemét. Nagyméretű, de teljesen elkopott márvány sírkövét 1883-ban ásták ki a nagyváradi vár területén egykoron emelkedett székesegyház helyén.

— I. Miklós, I. Domokos fia. Okleveles említése 1333 – 73 között. Róla csak annyit tudni, hogy 1361 – 72 között a szabolcsi ispáni, majd 1373-ban a pataki várnagy tisztét viselte.

Felhasznált irodalom:

Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994}

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája {1996}

B. Kovács István: Gömörország {1997}

A forrásokat összegyűjtötte: Szatmári Tamás
Szerk.: vigi

Folytatása következik…