Kezdjük az élménybeszámolók sorát egy 3D-s fotóval!
Derék és sarjazó csapatunk az első nap végén ismét összeállt egy csoportkép erejéig, majd kicsit szét húzódott, hogy a térben is megmutathassa magát, íme.
3D-s szemüveget fel!
2013 év bejegyzései
Kemencésnap és a Kraszko csiga
Meghívó
„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ici-pici csiga , Kraszko. Ez a pici csiga úgy gondolta, hogy egy mezőn éldegél majd unalmasan kalandok nélkül. A véletlen és a varázslat azonban mindent megváltoztatott. Hogy hogyan? Várj egy picit, mindjárt elmesélem és akkor megtudsz mindent . Nagyon furcsa dolgok ezek , úgyhogy ne lepődj meg semmin! Azt azért elárulom, hogy a sok varázslatnak köszönhetöen a mi ici-pici Kraszko csigánk egy gyönyörü vidéken keresztül utazik, amely telis-tele van mesebeli lényekkel. Ezt a vidéket úgy hívják, hogy a Szlovák Karszt.”
A Castrum Bene Egyesület Esztergomban
A magyarországi várkutatókat magába tömörítő egyesület az idén ősszel – hagyományaitól eltérően – nem Visegrádon, hanem Esztergomban rendezte meg az őszi egynapos találkozóját. Bátran leírhatom, hogy ennek örülni is tudtam, mert így legalább eme patinás város legfontosabb műemlékeinek állapotáról is képet tudott nyerni a nagyszámú érdeklődő. Ebben a várakozásomban nem is csalódtam, hiszen a délután folyamán Tolnai Gergely helyi régész töviről-hegyire bemutatta a gondjaira bízott épületeket.
Sarjazááás?! Már megint az a fránya sarjazás!
Egy igaz várbarátnak minimum katarzis érzés, hogy kedvenc várában saját két kezével tehet azért, hogy az ágyúzást átélt falak tovább fennmaradjanak, vagy egyszerűen csak kilátszódjanak a rekettyésből. Így voltam ezzel én is. Szép emlékek jutnak eszembe, mikor éppen hét éve a vár déli oldalán csatárláncba állva nekivágtunk a turistaúttól a várfalig tartó hegyoldal sarjazásának. Remek hangulat volt, mindenki mindenkit cukkolt, hatalmas életigazságok és viccek cseréltek gazdát, s titkon mindenki a másikat figyelte, hogy előrébb vagy hátrébb jár a hegyoldalon, mint ő. Fürkésző szemek vizslatták a domboldalt, hátha a következő kő alatt lesz egy puskagolyó, egy elhagyott pénzérme, s ez a folyamatosan jelen lévő endorfin-érzés képes volt megtörni azt a monotonitást, ami ezt a munkát jellemzi. Eszméletlen, hogy mennyi sarja van egy bokornak! A tavaly levágott és elszáradt csonkok még mindig mérgesen néznek rád, te pedig már a fiatal hajtásokat aprítod.
V. Tizedbeszedő Fesztivál Szádalmáson
Az ALMA polgári társulás 2013. szeptember 28-án immár 5. alkalommal rendezi meg Szádalmáson /Jablonov nad Turnou/ a Tizedbeszedő Fesztivált a középkori Eszterházy GRANARIUM – magtár épületénél és annak Kemencés kertjében.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, aki a vidék őszi illatát, a beérett gyümölcsök ízét, a szilvalekvár füsttel keveredő felejthetetlen illatát, a Tornai Borút karakteres borait, a kemencében sült csülkök, oldalasok, kacsacombok vagy a sparhéton sült krumplilángos ízét szeretné megízlelni. Ez évben is kis vidéki piac várja az idelátogatókat, melyen igazi falusi finomságokat vásárolhat magának mindenki kedve szerint. Egy kis cigányzene, daliás magyar huszárok , a szögligeti Pávakör tizedbeszedö bemutatója és a mindenki arcára mosolyt varázsló Irigy Hónaljmirigy gondoskodik a kultúrbetétről.
Újabb országos elismerés: Forster Gyula-emlékérmet kapott a Szádvárért Baráti Kör
Ahogy múlnak az évek egyre több megóvott falszakasz, illetőleg feltárt terület hirdeti egyesületünk, a Szádvári Baráti Kör tevékenységét, erőfeszítéseinknek köszönhetően pedig immáron egy ligetes kialakítású, biztonságos környezet fogadja a mind nagyobb számú érdeklődőt Szádvárott.
Munkánk elismeréseként Magyarország belügyminisztere 2013. szeptember 20. napján, a kőszegi Jurisics-várban megrendezett ünnepi fogadáson Forster Gyula-emlékérmet adományozott számunkra.