Dr. Vándor László: Zrínyi-Újvár

Magyarország vérzivataros történelme során rengeteg erődítmény épült, ezek többsége elpusztult, soknak csak romjai maradtak meg, még több szinte nyomtalanul, csak a szakavatott szem számára észrevehetően rejtőzik a föld alatt.

Sok olyan vár, erődítmény van, melyek az írásos forrásokban ugyan szerepelnek, de pontos helyüket homály fedi. Viszont olyan, mely nemcsak a kutatók számára hozzáférhető dokumentumokban, hanem a történelemkönyvekben is szerepel, s valós elhelyezkedése sokáig ismeretlen volt, nem igen találunk. Azaz egyet mégiscsak: Zrínyi-Újvárat.

A vár helyének beazonosítását, később pedig feltárását végző kutatóként visszatekintve a vár köztudatba kerülésének eseményeire, úgy vélem, hogy egy kis magyar közelmúlttörténet bontakozik ki a szemünk előtt. Ám még mielőtt ezzel foglalkoznánk, érdemes áttekinteni a rövid életű erősség viharos történetét.

Zrínyi-Újvár építését és rövid történetét egész Európa figyelemmel kísérte. Az érdeklődő magyar közvélemény az erődítményt építtetője, történelmünk jeles alakja, gróf Zrínyi Miklós (1620-1664) révén ismeri. Viszont azt már kevesebben tudják, hogy létrejötte miként kapcsolódik össze a kor európai politikájával, pedig megépülésének oka itt keresendő.

A harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai béke lehetőséget teremtett az Oszmán Birodalom európai hatalmának visszaszorítására. A magyar politikai elit ennek tükrében elérkezettnek látta az időt az ország felszabadítására. Az országos főméltóságok tervükhöz megnyerték a Német–római Birodalom fejedelemségeiből alakult Rajnai Liga támogatását. Törekvéseiknek további lendületet adott, hogy 1658-ban a választófejedelmek I. Lipótot (1640-1705) csak azzal a feltétellel választották meg német-római császárrá, hogy megindítja a háborút az oszmánok ellen.

Ebben az összefüggésben kell tekintenünk Zrínyi-Újvár megépítésére. Elsődleges célja – mint ezt tévesen sokszor leírták – nem a muraközi Zrínyi birtokok vagy Stájerország védelme volt, hanem annak az elképzelésnek a részeként készült, hogy nagyszabású támadás kiindulópontja legyen, melyet a Dunántúl déli részét védő – török kézen lévő – Kanizsa mögött a Dráva mentén szándékoztak indítani. Ezt a Zrínyi és társai által kidolgozott tervet utólag jóváhagyta a Rajnai Liga a regensburgi birodalmi gyűlésen. Mindez cáfolja azt a tévhitet, hogy Zrínyi a bécsi udvar engedélye nélkül építkezett volna, sőt, a vár tervezője Guislain Segers d’Ideghem von Wassenhoven is Belső-Ausztria főhadmérnöke, a császár szolgája volt.

Ezen előzmények után, 1661 késő tavaszán-nyarán kezdődött meg a Mura bal partján – török területen – a hídfőerőd építése Kanizsa várának hátában. Zrínyi-Újvár már építésének kezdeti szakaszában is hatást gyakorolt a nagypolitikára, ugyanis a törökök fenyegetve látták általa a Velence ellen tervezett támadásukat és jelentős erőket kellett átcsoportosítaniuk miatta a Portától elszakadni kívánó Kemény János (1607-1662) erdélyi fejedelem ellen indított erőkből is.

A vár építése komoly provokáció volt az Oszmán Birodalom szemében, s lerombolását követelték. Bécs is tisztában volt az erősség jelentőségével, megítélését azonban az udvarban zajló politikai küzdelmek folyamatosan befolyásolták. Amikor a háborúpárti erők kerekedtek felül támogatást kapott Zrínyi, az ellenzők térnyerésekor pedig a lerombolására adtak utasítást.

Zrínyi az adott körülmények között az udvarhoz címzett leveleiben az építés jogosságát próbálta igazolni. Azt fejtegette, hogy a Mura és a Kanizsa-patak (ma Principális-csatorna) összefolyása közelében fekvő terület, ahol az építést megkezdte, dédapja egyik emberének, Kecskés Pál szigetvári alkapitánynak a birtokán található, s az új vár a Kecskés család egykori várának utódja. Az épülő vár közelében, a Visszafolyó-patak (nevét onnan kapta, hogy a murai árvizek idején a folyó visszafelé duzzasztja) északi partján feküdt a pár évtizeddel korábban elpusztult Kakonya falu, ahonnan rév vezetett a Muraközbe. A Kecskés família castellumára, mely feltételezésünk szerint a faluban állt, és esetleg a kor szokása szerint a megerődített templommal vagy a kúriával volt azonos, 1555-től kezdve van néhány adatunk.

A vár építése a források szerint Zrínyi 1661 májusában tartott helyszíni szemléjét követően kezdődött el, az első építési adatok pedig júniusból származnak. 1661. július 5-én már három bástyája készen van, s egy jelentés szerint csak pár hét kell a befejezéshez, de a 3-500 fős őrségre tervezett palánkvár építése, védelmének erősítése a későbbiekben is folytatódott. 1662-ben a Mura vizét egy csatornával a Kanizsa-patakba vezették, hogy a felduzzasztott árok jobb védelmet biztosítson. 1664-re megépült egy szárazárok és egy elővédmű is elkészült, valamint a Mura bal partján egy 50 főt befogadó ún. redutot (különálló zárt sáncerődöt) építettek, ahonnan lehetőség volt hidat építeni a folyón át.

Nem mellékes megemlíteni, hogy az építkezést Zrínyi mellett pénzzel és felszereléssel támogatta Velence és Stájerország, valamint ingyenmunkával a közeli horvátországi megyék, Varasd városa, valamint a nagyobb birtokosok közül Gersei Pethő János is.

A várról Jakob von Holst hadmérnök ezredesen keresztül véleményt kért az Udvari Haditanács. Holst úgy vélte, hogy elhelyezkedése folytán a vár nagyobb hadsereggel szemben nem védhető, de mint a későbbiek bizonyítják, bizony alaposan tévedett.

1663 áprilisában Köprülü Ahmed (1635. k. – 1676) nagyvezír ultimátumban követelte elhagyását, s mivel ez nem teljesült, Zrínyi-Újvár volt a casus belli a meginduló 1663-64. évi nagy háborúhoz. Augusztusban a kanizsai és a boszniai pasa 8000 emberrel sikertelenül támadta a várat, s ugyancsak kudarccal végződött november 27-i Kotorinál megkísérelt átkelés is, melynek célja az volt, hogy a vár hátába kerüljenek.

A nagy próba 1664. január 20-a volt, mikor itt keltek át a Rajnai Liga Julius Hohenlohe vezette csapatai Zrínyi hadaival, hogy megkezdjék a támadó hadműveletek kezdetének szánt téli hadjáratot.

Zrínyi-Újvár volt Kanizsa ostromának a kiinduló pontja, és a keresztény hadak a sikertelen kísérlet után is ide vonultak vissza 1664 júniusában.

.

Kanizsa ostromával a felmentő sereg érkezése miatt 1664. június 1-jén hagytak fel, a csapatok pedig június 3-án értek a Mura parti erődítménybe, nyomukban a török sereggel. Miután a visszavonulók nem vállaltak nyílt csatát a vár előterében, nagyobb részt átkeltek a folyón, kisebb részben pedig a vár védelmét erősítették. Miután átkelési kísérleteiket visszaverték, a törökök végül június 7-én vették ostrom alá Zrínyi-Újvárat. A mintegy 40-50 000 főre becsülhető hadsereg, melyhez még 20-30 000 főnyi tatár és egyéb segédcsapatok tartoztak, állt szemben a várban állomásozó 1500-2000 védővel, bár ezeket a Mura hídján folyamatosan tudták frissíteni. A török sereg hatalmas túlerejét egészen június 30-áig sikerült feltartóztatni, pedig a palánkvár ellen a törökök a kor minden haditechnikai vívmányát bevetették az ostrom során: közelítő árkok ásása, aknafúrás, valamint ágyúsáncok formájában.

1664. június 15-én érkezett meg a császár által kinevezett Raimondo Montecuccoli (1669-1680) főparancsnok a helyszínre, azzal az utasítással, hogy addig tartsa a várat, amíg a Duna menti hadakat és az érkező francia segítséget össze tudják vonni. Nem tudjuk, hogy még meddig tartott volna az ostrom, de június 27-én a várban tárolt puskapor felrobbant, s komoly károkat okozott. Két nappal ezt követően Montecuccoli parancsára a „lövőszerszámokat” kivonták a várból, és megkezdték a vár aláaknázását, előkészítve a feladást. Ebben a helyzetben, észlelve az ágyúk hiányát, a törökök június 30-án újabb rohamot indítottak, s a demoralizálódott védősereg pánikszerű menekülésbe kezdett.

A vár török kézre került, majd miután pár napig tanakodtak az erősség sorsáról, végül is az elpusztítás mellett döntöttek. Jórészt a védők által készített aknák segítségével 1664. július 7-én felrobbantották az erődöt, s háromnapi munkával eltüntették azt a föld színéről.  A szemtanú Eszterházy Pál szerint az elpusztított vár nem is hasonlított korábbi állapotára, „inkább valami gondozatlan dombnak a látványát nyújtotta.” A vár sorsát véglegesen a vasvári béke (1664. augusztus 10.) pecsételte meg, melynek értelmében azt egyik fél sem építhette újjá.

Maradványainak emlékét sokáig őrizte az emlékezet, de az elmondottak alapján érthető, hogy pontos helyének megállapításához szakértő szemre volt szükség. S még nem is szóltam arról, hogy egyes részeit a 18-19. században szőlővel ültették be, majd területét az 1950-es évek elején a „láncos kutya” ellen épített védelmi vonallal is alaposan megbolygatták.

Ha valaki ma rákeres az interneten, számos híradást talál a zala-somogyi megyehatáron, Belezna és Őrtilos községek határán található Zrínyi-Újvár kutatásáról. Tizenöt évvel ezelőtt azonban még a korszakkal foglalkozó szakemberek többsége sem tudta, hogy a jeles erődítmény maradványai pontosan hol találhatók. Volt, aki a Mura jobb és volt, aki a bal partjára helyezte, s a téma legismertebb kutatója, Perjés Géza is, ugyan a helyes – magyarországi – oldalon, de közvetlenül a folyópartra rajzolta meg a vár helyét.

Leginkább azért nem lehetett sokáig érdemben foglalkozni a témával, mivel az erődítmény maradványai közvetlenül az akkori magyar-jugoszláv határon voltak, s ide évtizedekig csak különleges engedéllyel lehetett bejutni. Változás csak 1970 körül következett be, amikor már indokolt esetben adtak belépési engedélyt az egyszerűbb halandóknak is. Így jutott eszébe László Gyula professzornak, hogy ad egy testhezálló feladatot egy nagykanizsai illetőségű hallgatójának, aki akkor úgy gondolta, hogy a végzés után hazamegy, s ő lesz a város múzeumának az első régésze. S ez a fiatalember – jelen sorok írója – szakdolgozati témaként kapta a régészeti szempontból szinte teljesen ismeretlen Muramente településtörténetének megírását.

A térségben folytatott terepbejárás felért egy kisebb kalandregénnyel (lehetne a munkacíme „A fényképezőgéppel, térképpel a határsávban bolyongó férfiú viszontagságai”, de ez egy másik téma), ám ennek során sikerült behatárolni a vár helyét. A szakdolgozat elkészült, elfogadást nyert, de sajnos senki nem hívta fel a figyelmemet arra, hogy Zrínyi-Újvár lokalizálása mennyire fontos eredmény, így annak közzétételére sem került sor.

Aztán kissé távolabb Zalaegerszegen lettem régész. Később is jártam néhányszor a helyszínen, különböző évszakokban, de csak mintegy évtized múlva került a téma újra terítékre, mikor Bence Géza kollégám felhívta figyelmemet Hrenkó Pál térképész kutatásaira. Hrenkó a korabeli ábrázolások és modern térképek összevetésével lokalizálta az erősséget, majd  meglátogatta a helyszínt, s igazolva látta megállapításait. Publikációja szintén egy nem sokak által forgatott folyóiratban, a Térképészet és Kartográfiában jelent meg, s nem keltett sokkal nagyobb figyelmet, mint az én szakdolgozatom. Viszont Hrenkó eredményei újraélesztették bennem a kutatási vágyat.

Közben a megszűnő határsáv adta lehetőségeket is kihasználva, újabb helyszíni megfigyeléseket követően 1992-ben már egy szigetvári Zrínyi-konferencián ismertettem, majd publikáltam a vár elhelyezkedésével kapcsolatos eredményeimet.

A Mura partját Őrtilos felől uraló dombvonulat északi végén, az egykori kakonyai révhez közel eső magaslaton végzett terepbejárások során a törökök és a magyar honvédség közel háromszáz évvel későbbi tevékenysége ellenére sikerült megfigyelni a legjobb állapotban megmaradt északi bástyát és megtalálni a várat a domb többi részétől elválasztó szárazárkot is. A domb tetején, az egykori „várudvaron” kis kapirgálással is előjöttek az égésnyomok, paticsok. A meginduló érdeklődést jelzi, hogy a szakma jeles képviselői, köztük Szakály Ferenc és Kubinyi András professzorok a kalauzolásommal tekintették meg a helyszínt, s most már elárulhatjuk, hogy a sokszor medret váltó Mura térségében a bozótban az alsó védművek keresgélése közben az sem kizárt, hogy az említett professzorokkal még határt is sértettünk.

A sikeres lokalizálás utáni nagy felbuzdulásban elkészült ez első emlékmű, amely megjelölte a vár helyét. A területileg érintett Belezna és Őrtilos községek vezetőinek lelkesedése az ügy iránt példamutató volt. A Beleznától a Principális-csatornáig elkészülő aszfaltozott út pedig lehetőséget teremtett a megközelítésre, ami a feltárás lehetőségét is meghozta. A meginduló egyeztetések az említett községek, Somogy és Zala megye múzeumigazgatóságai, valamint a Hadtörténeti Múzeum által létrehozott együttműködés azonban nem hozta volna meg a kívánt eredményeket, ha az együttműködésbe nem kapcsolódik be a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. Érdemes megemlíteni, hogy bekapcsolódásuk elindítója az itt tett látogatása után Szakály Ferenc volt, az egyetemen elhangzó megemlékező beszéde által.

Az időközben Nemzeti Közszolgálati Egyetemmé átnevezett intézmény, különösen Padányi József mk. ezredes jóvoltából gyakorlótereppé tette névadó emlékhelyét. A hallgatók évről évre térképészeti és műszaki gyakorlatokat végeznek a helyszínen, valamint geodéziai mérésekkel és kétkezi munkával segítik a 2006-ban megkezdett és 2010 óta folyamatosan folyó régészeti feltárásokat.

A vár az egyetem bekapcsolódása után komplex kutatási területté vált és a hadszíntérkutatás módszereivel megkezdődött az ostromterület átvizsgálása Négyesi Lajos alezredes vezetésével. A fémkeresővel megtalált és bemért lövedékek pályájának megrajzolása, a talajfúróval végzett, az ágyúállások és az ostromárkok helyének meghatározását célzó vizsgálatok segítségével megismerhetővé váltak az egykori történések, s a korabeli ábrázolások és leírások hitelessége.

A várról szóló egykori leírások minden oldalról ismertek. Az ostromlók oldalán Evlia cselebi (1611-1684) török világutazó 8-10 napot kivéve végig jelen volt, leírta fekvését, alakját és az ostrom lefolyását. A Zrínyi oldalán, hadaival Kanizsa ostromától jelenlévő fegyvertárs, Esterházy Pál még az ostrom után is volt az elpusztított vár helyén. „Mars Hungaricus” című művében a leírásokon kívül egy 1:11000 léptékű térképet csatol, mely a leghitelesebb ábrázolás, s nagy segítséget nyújt a kutatás számára. Jól kiegészíti Montecuccoli vázlatát és helyszínrajzát, amely katonailag helyes, de elnagyoltabb vázlat.

A korabeli ábrázolások, a helyszínkutatás és a geodéziai felmérések alapján ma már elég pontosan és érzékelhetően leírható a vár az idelátogató számára.

Aki eltévedés és egyéb kalandok nélkül utazna ide, Beleznára kell, hogy érkezzék. Itt az egykori iskolában már található egy, a vár történetét és leletanyagát bemutató kiállítás. A faluból délnyugati irányba a kitáblázott úton kell haladni pár kilométert, míg el nem érünk a Principális-csatorna hídjáig, melyen túl a Nagykanizsa-Pécs vasútvonal mögött a fák és bokrok között, a Mura-folyó tekereg. (Vigyázzunk, mert a határ itt nem a folyó, hanem mintegy száz méterre van a vasútvonalon túl!)

Még a híd előtt látható a tanösvény kezdetét jelző tábla, mely mellett a patakparton vezet a gyalogút a várhoz. Az itt elhelyezett táblák nemcsak a vár, hanem a környék élővilágát is bemutatják, hiszen Zrínyi-Újvár területe a Duna-Dráva Nemzeti Park területén fekszik. Mikor átmegyünk egy felújításra váró kis fahídon, mely alatt az ún. Visszafolyó-patak csordogál, megérkeztünk Zrínyi-Újvárba. Szemben velünk az erdő borította dombperemen jól érzékelhető az északi bástya éle. Balra a – nyáron néha vizét vesztő – patak mögötti sík területet fedő bozót helyén a várat északról és keletről védő tó helyét láthatjuk. Kicsit továbbhaladva jól kiépített falépcső vezet a bástya tetejére, majd tovább a „várudvarba” ahol két emlékmű is található. A nagyobb kőből építettet a nemzetvédelmi egyetem készítette.

A látogató, hacsak nem az ásatási időszakban érkezik, a ma föld alatt rejtőző maradványokból semmit sem láthat, hiszen azokat minden évben visszatemetjük. A dr. Költő Lászlóval közösen irányított ásatások egyre népszerűbbek a korszak, illetve a téma iránt érdeklődő régészhallgatók között, akik a Szegedről, Pécsről és az Eötvös Loránd Tudományegyetemről érkeznek.

Mint a korabeli alaprajzokon látható, a védművek, valamint az ostromművek jól azonosíthatóak, viszont a várban elhelyezkedő épületek elnagyoltak, szinte meghatározhatatlanok. Evlia cselebi, aki költői túlzásokkal írta meg az általa meglátogatott várak belsejét, itt nagyon visszafogott. „Kicsiny templomai, katonaházai és Kanizsa felé egy kapuja van.” Ebből a kapu és a katonaházak biztosak, amit alátámaszt az is, hogy feltártunk egy leégett, az ostrom és a pusztítás nyomait viselő nagyméretű, több szobára osztott gerendavázas épületet. Az egyes helyiségeket cserépkályhákkal fűtötték, melyek alapjai és leomlott maradványai előkerültek. Az elborított falak átégett agyagtapasztása vastag réteget képezett az egész területen. Sajnos a kiürített épületben kevés leletanyag maradt, de az itt talált habán és perzsa fajansztöredékek alapján funkcióját tekintve a tisztek szálláshelyére gyanakodhatunk.

.

Az épülettől délre került elő egy kút, melyet mindeddig csak 3 méter mélységig tudtunk feltárni. Evlia cselebi szerint a vár közepén egy kút van, melyet deszkazsindelyes kupola fed. A tetején „egy aranyos, fényes zászló”, melyet „arról a Türbék erődítményről loptak el, ahol Szulejmán khán belső részei vannak eltemetve”. A zászlót a nagyvezír visszavitette eredeti helyére. A kút jövőbeli feltárása az említett történet dokumentálásán túl, s amellett, hogy a vár egyetlen bemutatható objektuma lehetne, azért is fontos, mert Esterházy szerint a törökök „teletömték keresztény holttestekkel”.

Az épülettől délre és keletre magasodnak a belső udvart övező sáncok, míg az északi oldalon ezt az 1950-es években elsimították. Az ekkor ásott lövészárkok és géppuskafészkek a Mura felőli oldalon ma is jól láthatóak. Ugyanekkor töltötték fel a déli oldalon a vár területét a dombvonulattól elválasztó széles szárazároknak a folyóhoz közeli részét, hogy az építkezéseknél a gépeket mozgatni tudják. A várat övező palánkfalak egy részét az erőd keleti részén tudtuk azonosítani és feltárni.

A várárkon túl a déli oldalon már a szőlőhegyre érünk, ahol ugyanolyan szerkezetű (gerendavázas) présházakat találunk, mint amilyenek Zrínyi Miklós idejében a várban álltak.

A vár alatt a folyóvölgy nagyon sokat változott, s nemcsak a 17. század óta. Magyarország egyetlen szabályozatlan nagy folyója nagyobb árvizekkor gyakran vált medret, alakít ki új kanyarulatokat. Zrínyi idejében a Mura közvetlenül a vár alatt folyt, és itt ömlött bele a Kanizsa-patak, míg ma már több száz méterre folyik az erődtől. A trianoni béke értelmében a folyósodorban húzták meg a határt, ma azonban, ha a térképre nézünk, magyar és horvát területek találhatók a Mura mindkét partján. A meder már régen nincs a régi helyén, így elmosta a várnak a túlsó partján épült részét, az ún. redutot is, sőt ma már hasonló okokból nyomát sem találjuk a Dráva-Mura összefolyását őrző híres légrádi várnak sem. Arról nem is beszélve, hogy az egykor muraközi Légrád település mára egy mederváltással a Dráva túlsó partjára került.

.

Fantasztikusan szép táj, igazi természetes érintetlen vad vidék, amely megérinti az embert, amikor felkeresi a magyar és az európai történelem sokáig elfeledett emlékét. Ha valaki teljesebb megismerésre vágyik, ajánlom neki a 2012-ben megjelent „Zrínyi-Újvár emlékezete” című kötetet, mely a kutatások legújabb eredményeit foglalja össze.

A várban a munka a tervek szerint a jövőben is folytatódik. A kutató talán joggal reménykedik abban, hogy 2014-ben, a vár elestének 350-ik évfordulóján egy kicsit több figyelem terelődik Zrínyi Miklós egyetlen Magyarországon található emlékhelyére!

Szöveg és fotók: Dr. Vándor László

Szerk.: Várjáró Magazin