2005 óta foglalkozom hobbi szinten a 3D – fotózással. Ha használhatom azt a csúnya szót, hogy „szakosodás”, akkor kijelenthetem, hogy csakis és kizárólag a középkori magyar várakat fényképezem „háromdébe” :)

Először a magam szórakozására próbáltam ki a térhatású fotózást. Ám amikor első képeimet „összeraktam”, és megmutattam családomnak, barátaimnak, a legnagyobb meglepetésemre ők is „térben” látták azokat. A jelek szerint valamit jól csinálhattam, mert volt olyan, aki még a monitoromat is majdnem fellökte, mikor bele akart nyúlni a képbe.

Aztán itt van még az is, hogy kissrác koromban megszerettem hazánk romos és festői várait (Köszönet érte szüleimnek.) Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy családosan már úgy szervezzem meg kirándulásainkat, hogy azokban mindig legyen legalább egy vár, melyet „megfotózhatok” 3D-be. Később szinte csak azért indultam útnak, hogy hiányzó vagy „elrontott” váraimat a képernyőn élvezhessem újra- és újra, háromdimenziós látványként.

Sok-sok meghódított várheggyel és megannyi felejthetetlen élménnyel gazdagodtam az elmúlt 8 év alatt. Az utóbbi esztendőkben már a történelmi Magyarország területeire is „kiruccantunk” várbarátaimmal, akik az idők múlásával megtanulták, hogy sohase legyenek az objektívem előtt. :)
Emlékszem, egyik remek felvidéki túránkon a festői Detrekő várában belefutottunk vagy „hárombusznyi emberbe”. Első reakcióm az volt, hogy számomra Detrekő nem lesz meg, hiszen nincs egy olyan pillanat, nincs egy olyan részlete a várnak, ahol ne bámészkodna, piknikezne legalább fél tucat ember, mely a háromdimenziós fotók elrontója. Ugyanis a két kép elkészítése között gyakorlatilag mindennek ugyanolyannak kell lennie, ami ennyi (folyamatosan mászkáló) turistával lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Csalódottságom megjelenhetett arckifejezésemen, amit barátaim észre is vettek. Mikor megtudták az okát, kijelentették, hogy innen addig bizony el nem megyünk, míg el nem készítem a sztereó képeimet. Ha kell, akkor inkább várnak rám, s hogy nyomatékot adjanak kijelentésüknek, lefeküdtek a vár egyik kapujának közelében (a turisták nagy értetlenkedésére, míg mások nagy örömére). Mondanom sem kell, vagy másfél-két órát kellett várniuk (Tudom, páran ki is használták az alkalmat egy rövidebb, pihentető alvásra.), míg én a megfelelő napállást figyelve, turista mentes képeimet elkészítettem.

Hét éve fedeztem fel Szád várát, s vele együtt a Baráti Kört is, melynek egyik alapító tagja vagyok. Közös éveink alatt rengeteg háromdimenziós fotót készítettem a várról: napos és naplementés, havas és esős, csendéleteket és a munka dandárját megörökítő képeket. Meglepetésként ért azonban engem is, hogy mostanában már barátaim követelték a 3D-s csoportképeket.

Idén az az ötletem támadt, hogy a régészeti ásatás egy-egy momentumát is térhatású fotóként örökítem meg. Elképzelésem, hogy az árkokban dolgozók, mint egy panoptikumban lévő bábuk megmerevednek, míg én a két képet elkészítem…, tervem többé-kevésbé sikerült is (ahol nem, ott retusáltam egy kicsit). Megörökítettem magát az árkokat is, melyeket most megosztok veletek.

Ha hagyjátok, akkor becsapom elméteket, s Ti térben tűntök majd fel, felidézve és megidézve az idei VI. Vármentő Hét néhány felejthetetlen pillanatát.

(akinek van, annak) 3D-s szemüveget fel!
(akinek nincs, annak) 3D-s szemüveget beszerezni, majd fel! :)

.

Azoknak, akiknek a szádvári térhatású fotók felkeltették a kíváncsiságukat, azok látogassanak el a „Várak3D” oldalra (www.varak3d.hu), ahol további, sok száz háromdimenziós fotót találhatnak középkori magyar várakról.

Azoknak, akik szeretnének többet is megtudni a 3D-s technikáról, olvassanak tovább :)

„A térhatású kép megjelenítése, Az anaglif (anaglyph) eljárás

A térhatású képek megjelenítésére a legelterjedtebb módszer az anaglif eljárás. … Az anaglif eljárás segédeszköze a színszűrős szemüveg, amelynek egyik lencséje vörös (red), a másik pedig kékeszöld (cyan) színű. A vörösnek a kékeszöld a kiegészítő (komplementer) színe, ezért ha egy színes tárgyat fehér fénnyel megvilágítunk, és kékeszöld szűrőn keresztül nézzük, akkor a tárgy piros részeit feketének fogjuk látni. Ez azzal magyarázható, hogy a kékeszöld színszűrő nem engedi át a vörös fényt, azaz a vörös tárgyrészletről érkező fénysugarak nem jutnak el a szemünkbe. Fordított esetben is működik a dolog, tehát ha a vörös szűrőn keresztül nézzük a tárgyat, akkor annak kékeszöld színű részeit fogjuk látni.

Egy térhatású megjelenítés akkor működik eredményesen, ha sikerül elérnünk azt, hogy a sztereoképpár egyik képét csak az egyik, míg a másik képet csak a másik szemmel lássuk. Az anaglif képek esetén ezt egy kezelő programmal úgy érhetjük el, hogy RGB színmódban az egyik vörös-csatornájának a tartalmát egyesítjük a másik kép zöld- és kék-csatornájának tartalmával, így létrehozva egy olyan anaglif képet, amely mind a jobb, mind a bal oldali képről tartalmaz képi információkat. Ha a vörös-kékeszöld színszűrős szemüveggel nézzük az anaglif képet, akkor egyik szemünkbe csak az egyik kép, míg a másikba csak a másik kép információi jutnak el. A jobb és bal szemünk ideghártyáján megjelenő képek hiányosak, hiszem egyikből a vörös-csatorna, míg a másikból a zöld- és kék-színcsatorna információi hiányoznak, de központi idegrendszerünk nagyfokú szintetizáló képességének köszönhetően agyunkban mégis kialakul a közel színhelyes érzéklet.”

(Forrás: Kriska György: Térhatású fényképezés és szemlélet (67-69. oldal), Flaccus Kiadó, 2008)

Szöveg és fotók: Vígvári Tamás