Zsolttal két éve találkoztam először, s már akkor megjegyeztem magamnak, hogy munkabírása messze az enyém fölött áll. :) …akkor, a kaputoronynál olyan mély árkot ástak, hogy egy új farkasveremnek is beillett volna…, mi meg csak lestünk, hogy hol vannak, mikor bemásztak a kutatószelvényükbe, s a fejük sem látszott ki.
Az idei vármentésre Zsolt már – majdnem – teljes családját elhozta, mellyel vitathatatlanul ő tartja a szádvári Guinness rekordot, a  „legtöbb családtagját beszervezni tudó” kategóriában, hiszen hatodmagával érkezett Szögligetre. :)
Kovács Zsolt beszámolóját fogadjátok szeretettel!

A Kovács család bemutatja: Egy nagy család Szádváron

Kovács Zsolt: Egy nagy család Szádváron.

Miután 2011-ben részt vettem az ásatáson, elhatároztam, ha pénzem és időm engedi, ebből a buliból semmiféleképp nem maradok ki. Tavaly sajnos nem tudtam a csapattal ásni, de 2013-ban ez sikerült. A tervem némiképp borult, miután népes családom bejelentette: ők bizony velem jönnek. A régészet, a kutatás izgalma a gyermekeimet is foglalkoztatja, így most kiváló lehetőség adódott arra, hogy egy internet, telefon, és Xbox mentes hetet töltsünk el tudományos környezetben. Felvettem hát a kapcsolatot a kontakt személlyel, Dobos János Dzsonszival, aki mindent elintézve megszervezte a vármentő hetünket. Nem kis riadalmat és meglepetést keltve megjelenésünkkel (2 felnőtt + 4 gyerek, a legkisebbet otthonhagytuk, hogy mégse haljon ki a család, ha véletlenül elhaláloznánk a 40 fokban), első nap – szerszámokkal és lelkesedéssel felszerelkezve – mi is nekivágtunk a várhegynek.

A Kovács család apraja-nagyja

Miután mindegyikünk levegőért, vízért és az életéért való félórás küzdelem után hősiesen felért a várhoz, elfoglaltuk az előző nap NagyonvárbarátcsákányiTomival csekély mennyiségű sör után árnyékosnak és leletgazdagnak vízionált 18-ast. Miközben Nagyonvárbarát árok- és sorstársam gyors idegenvezetést tartott az újonnan érkezetteknek, az ásatáson először résztvevőknek, addig legidősebb fiammal, Krisztiánnal nekiláttunk a 18-as helyén lévő, mindenütt útbanlévő sziklatörmelék elhordásának. Időközben megalakult a szelvény személyzete is. Csatlakozottak hozzánk Saci és Dávid régészhallgatók, és Molli és Johanna lányaim, Kenéz fiam, és Betti a feleségem.

Zsolt családi vállalkozása kiegészülve Nagyonvárbaráttal és pécsi diákokkal

Az első nap fáradságos, embert próbáló munkája, tehát a feltárandó területen felhalmozódott törmelék eltávolítása volt. Fürdés, vacsora, alvás. A keddi nap valóban meghozta a várva várt első leletet, ami az urbánus legendákkal ellentétben nem a rostán akadt fenn, hiszen a rostakészítés tudománya ebben az időszakban még nem terjedt el a 18-as környékén. Az igazság így vala: AD. MMXIII. Keddi nap vala. Egy Kovács Kenéz nevezetű 10 éves apród, a tömelékhalmon „guberálva” kis lapátjával rábukkant egy általa pénznek titulált valamire, ami történetesen valóban egy ezüstpénz vala. Nemhiába invesztáltam annyit a gyerekbe. Azt viszont nem értette, miért nem teheti zsebre, elvégre ő találta. Kis időbe telt, míg az Indiana Jones-on szocializálódott kölök felfogta, nem magunknak ásunk, hanem a múltat, a történelmet kutatjuk. A leletek a múzeumba kerülnek, ahol mindenki megtekintheti. „Apa! De ugye ki lesz írva, hogy én találtam!” Hmmmm. Délután végül az ezüstdénárt és a hírnevet jégkrémre cseréltük.

Gratulálunk és köszönjük Kenéz! Reméljük jövőre is eljössz hozzánk! :)

A keddi nap még tartogatott meglepetéseket, hiszen a vármentő hét alighanem „legbeszédesebb” lelete, a pecsétnyomó is innen került elő. Ennek megtalálása is pusztán a véletlen és a szerencse műve volt. Miután Viktor, a régészünk megvizsgálta, csak ennyit mondott: „Azta k..va életbe!” Ebből a sokatmondó kijelentéséből mindannyian tudtuk, jelentős lelet került elő.

A 18-as árokból előkerült pecsétnyomó

.

A pecsétnyomó és lenyomat. (Fotó: Bubenkó Gábor)

Este elfogyasztottam a megtalálónak járó nedűt. Fürdés, vacsora, alvás. Nekem. Sosem értem meg, honnan a gyerekek kifogyhatatlan energiája. Egész nap fenn a várhegyen a hőség gyötör, utána 2 km lefelé a Szalamandráig. Persze a bőséges vacsora visszahozza az emberfia erejét. Köszönet Miliczki Imrének, akinek csapata olyan ételekkel látott el bennünket, hogy finnyás gyerekeink is jóllakott napközisként szuszogtak minden este. Szerdán érkezett az erősítés Hancz Erika személyében, így felállt egy komplett futószalag team. Csákányosok, lapátosok, horolók, rostások. Óriási élmény volt, amikor az ágyúgolyó csütörtök reggel 8.02-kor, harmadik csákánylendítésre kifordult a sziklák közül. Mindenki meg akarta fogni, megérinteni a századok óta a földben heverő vasgolyót. Testközelből érezhettük, mekkora pusztítást végezhetett a tízkilósra saccolt ágyútöltelék.

Az ágyúgolyó megtalálásának pillanata

.

A 18-as árok legsúlyosabb lelete, az agyúgolyó.

Hát így teltek napjaink Szádváron. Remélem, az ezer darabra tört szádvári mozaik összeillesztéséhez szerény lehetőségeinkkel mi is hozzájárultunk. A Kovács-család elérte célját. A fiúk férfiasodtak, a lányok is férfiasodtak. Kitartás, önfegyelem, kaland, felfedezés. Most, hetek múlva is élénken él minden perc a srácokban, ami azt jelenti, nem volt hiábavaló a munka. Csak az a baj, hogy rövid volt. Jövőre ugyanitt.

A 18-as árok – nem teljes – legénysége

Szöveg: Kovács Zsolt
Fotók: Bubenkó Gábor, Grecmajer Tamás, Szatmári Tamás, Vígvári Tamás és Vinis Zoltán
Szerk.: vigi