Az egykori Bebek-vár területén 2006 óta végez vármentő tevékenységet a Szádvárért Baráti Kör tagsága és a hozzájuk csatlakozott önkéntesek hada. A kezdeti területtisztítás véget nem érő folyamata mellett idővel megindultak a várrom rogyadozó falainak állagmegóvását jelentő falazási munkálatok. Majd a Régészeti Hetek során a miskolci Herman Ottó Múzeum szakembereinek irányításával megkezdődhetett a föld mélyének vallatása. Vajon milyen tárgyi emlékek maradtak hátra a sok évszázaddal ezelőtt Szádvárban élt emberek után? Régóta közhelynek számít, hogy a középkori szemétdomb a jelenkor régészeinek kincsesbányát jelent. Az alábbiakban a napvilágra került tárgyi emlékeknek egy szűk köréről, a pénzekről írnék részletesebben.

Ez idáig a legrégibb pénzérmének Luxemburgi Zsigmond király {uralkodott 1387 – 1437 között} idejében veretett ezüstdenár bizonyult. Az Unger Emil numizmatikus által megalkotott Éremhatározó I. kötetében a 450-es típusszámmal található. A korabeli források alapján tudjuk, hogy „moneta major” {új pénz} néven említik, amit 1427-től vertek a pénzverő kamarákban. A maga korában jó minőségű éremnek számított, mivel 6 lat ezüstöt tartalmazott. Vagyis 50 % ezüstöt kevertek 50 % rézzel minden budai márka súlyegység esetében. A verdejele K – P, amely típust az Éremhatározó szerint a felvidéki Körmöcbánya verdéjében egyedül az 1428-as esztendőben készítettek.

Időrendben a következő egy eléggé viharvert példány, ami kettős keresztet, illetve hármas karéjban lévő négy címerpajzsos ábrát mutat. Az Éremhatározó szerinti 461-es típus. Mivel azonban a verdejele a C – G, azt már Habsburg Albert király {uralkodott 1437 – 1439 között} özvegyének, Erzsébet királyné pénz kibocsátásának kell tartanunk. Vagyis Albert király 1439 október 27-én bekövetkezett halála után verhették az Interregnum {király nélküli időszak} során Kassa {latinul Cassovia, innen a C-betű} városában Jan Giskra zsoldosvezér {az ő jele a G-betű} uralma idejében.

Repüljünk gyorsan jó egy évszázadot, hogy elérkezzünk a legszebb állapotban megmaradt szádvári pénzhez. Ami pontosabban egy Habsburg I. Ferdinánd királyhoz {uralkodott 1526 – 1564 között} köthető denár. A négyfelé osztott címerpajzsban magyar jelképek, míg középen az osztrák pólya címerelem. Mivel a XVI. század elejétől már az évszámokat is feltüntetik az érmeken, ez nagy segítséget jelent a pontosabb korhoz való kötéshez. Ez a pénz pedig az 1557-es évszámot viseli. Az Éremhatározó szerinti katalógusszáma 745-ös.

Szintén Habsburg I. Ferdinánd király pénze az Éremhatározó 748-as. Sokkal rongyosabb előző társánál. De azért nagy szerencsére az évszáma szépen kiolvasható: 1561.

Ezzel a négy pénzérmével lezárult a magyarországi veretek sora. Annyi következtetés már leszűrhető, hogy mivel a külsővár területén végzett ásatások során kerültek napvilágra, ez a várrész már legkésőbb a XV. század derekán {lásd Zsigmond-pénz!} létezhetett, emberek élhettek a területén.

Ha statisztikát állítunk fel, akkor a napvilágra került 13 érméből 4 magyar {30 %}, míg 9 darab {70 %} külföldi eredetű {ebből 7 lengyel, 1 német és 1 osztrák}. Ez a jelentős arány igen jól mutatja azt a gazdasági helyzetet, ami a XVI. – XVII. századi darabokra szaggatott Magyar Királyságot jellemezte. Az északi területek árucikkei {főként gabona és bor} a távolsági üzletelést végző kereskedők által eljutottak lengyel földre, ott ellenértékként lengyel pénzt kapva. Az a lengyel pénz pedig hazajutva bekerült a magyarországi pénzforgalomba. De a korabeli dokumentumokból azt is tudni, hogy a kevesebb ezüsttartalmú lengyel aprópénzre sok panasz érkezett, ezért királyi rendelettel próbálták kitiltani őket az országból. A német érméről alig tudni valamit, csak a feliratának töredéke alapján sejthető, hogy valószínűleg a Német-Római Császárság egyik választófejedelmének pénze lehetett. Ellenben az osztrák érmét sikerült beazonosítani a Krause-katalógus alapján. A 2 pfennig értékű ezüstpénzt Habsburg I. Lipót {uralkodott 1657 – 1705 között} idejében verték Bécs városában az 1662 – 1685 közötti időszakban. Kuruc lelkem számára kissé gyógyírt jelentene az a gondolat, hogy talán a Szádvárt elpusztító egyik idegen ajkú zsoldost érte ez a pénzügyi veszteség annak idején.

Végezetül szeretném megköszönni Gál-Mlakár Viktor régésznek, hogy a rendelkezésemre bocsátotta a pénzek fotóit. Megbízható értékelése ugyanúgy a segítségemre volt, mint Fózer László barátom meghatározásai a külhoni érmék felismerésében.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Fotók: Gál-Mlakár Viktor, szöveg: Szatmári Tamás
Szerk.: Vigi