Az időjárás kiszámíthatatlan szeszélye folytán, míg országunk nagy részét elborította a hóvihar, addig Szögliget községénél békesség fogadta a XIV. Vármentő Napokra érkezőket. Március 15-én reggel az emlékműnél sorakoztunk fel, ahol a felszólalók méltóképpen idézték fel a dicsőséges időket. Majd átvonultunk a közeli Művelődési Házba, mert ott egy időszaki kiállítást rendeztek be a település északi határában emelkedő középkori várrom, Szádvár kapcsán. A megnyitó kezdetét Tóthné Mihalik Katalin Szögliget Polgármester-asszonya, Gál-Mlakár Viktor a miskolci Herman Ottó Múzeum régésze és Bubenkó Gábor helytörténeti kutató és fotográfus rövid beszédei jelentették. Mindenki összegezte, hogy mit jelent neki Szádvár, hogyan kapcsolódik a településhez, annak lakóihoz.

A szádvári kiállítás megnyitója a szögligeti Művelődési Házban

A történelmi múlt megismerése és megismertetése igen fontos a jelenkor emberének is, a szögligetiek büszkeséggel néznek fel várukra. Amelynek megmentését a 2006 őszén alakult Szádvárért Baráti Kör kezdte meg, ez vitathatatlan. Az elmúlt esztendőkben a hivatalos szervezetekkel összefogva számos eredményt értünk el. Erről bárki meggyőződhet, aki végigtekintett az üvegvitrineken, a nívós kiállású poszterek során. A Baráti Kör krónikása nevet kiérdemlő Bubenkó Gábor fotói jól nyomon követték az egyes eseményeket, a vármentés hosszú, nehéz folyamatát. Az egybegyűlteket a szervezők aprósüteménnyel, pogácsával, üdítővel várták.

Pillanatképek a megemlékezésről és a kiállításról

A zord időben nagy keletje volt a forralt bornak is. :)

A zord időben nagy keletje volt a forralt bornak is. :)

Aznap este a Baráti Kör közgyűlésén a tagság megvitatta a 2013-as esztendő tervezetét. Bőven akad idén is teendő, ezt mindenki megállapíthatta.

Szombat reggel hideg, de vihar és hó mentes idő elé nézhettünk. Találkozónkat a szokásos helyszínen, a Ménes-patak völgyében megbújó Szalamandra-háznál jelöltük ki. A Várhegy platójára felérve megállapítottuk, hogy a zord hideg miatt a vegetáció még nem indult fejlődésnek, így nincs mit levágnunk. Éppen ezért a nyárra tervezett állagmegóvási munkálatokra készülve a Csonka-bástya belső teréből kezdtük kitermelni a leomlott köveket. Nehéz fizikai munkát végeztünk, de nem kímélte senki sem az erejét.

A fiúk a Csonka-bástyában dolgoznak.

A munka egyik szünetében érkezett a hír, hogy Szabó Miklós megérkezett a szokásos felszerelésével. Kenéz Andrea kedves ajándékkal lepte meg Miklóst, amikor a nyakába akasztotta a „Szádvár szakácsa” szöveggel kihímzett kötényt. Az immár hivatalos várszakáccsá előléptetett férfiú pedig tette a dolgát, társaival együtt égett a keze alatt a munka, akarom írni, sercegtek a lángosok a hatalmas tepsiben. Mi is folytattuk a kövek pakolását, a láncba állt vármentők kezén sorra érkeztek a kisebb-nagyobb kődarabok a halomba. A nap végére mindenki nagyon elfáradt. De azzal a jó érzéssel hajtottuk álomra a fejünket, hogy ismét egy lépessel közelebb kerültünk Szádvár megóvásához.

Az elmaradhatatlan és már hagyományos lángos sütés a várban, köszönjük Miklós!

Szöveg: Szatmári Tamás
Fotók: Grecmajer Tamás és Szatmári Tamás
Szerk.: vigi