2012. december 15-én szülővárosomnak, Jászberénynek a Tanítóképző Főiskolája adott egy kiállításon lehetőséget, hogy néhány érdekesebb foglalkozást, gyűjtési területet vagy éppen hobbit űző ember bemutatkozhasson a szélesebb nagyközönség előtt. Ennek keretében a tárlókban vagy a nagyméretű tablókon kaptak helyet a helytörténeti könyvek, ásvány és képeslapgyűjtemények. De az érdeklődők megcsodálhatták egy fantasztikus kézügyességgel megáldott fiatalember rajzait vagy éppen a 3D-ben álmodó lakberendező terveit. Természetesen jómagam a középkori várak iránti rajongásomat adtam tudtul.
2012 év bejegyzései
Felhívás!
Akit a középkori várak jobban érdekelnek, annak az elmúlt esztendőkben bizonyára egyik kedvenc olvasmányául szolgált a „Várak – kastélyok – templomok” című kéthavonta megjelenő újság. Mert ez a színvonalas mű olyan területet vállalt magára a 2005-ös megjelenése óta, amit más médiák nem. Mert nem csak egy szűk szakmai rétegnek szóltak a benne leközölt írások, hanem a természetben kirándulásokat szervező átlagembernek. Aki szeretné megismerni a zöldellő hegyek csúcsán a históriás időkön borongó várromokat. Mit történt hajdanán a komor kőfalak között? Mely személyek számára adott otthon, hogyan teltek hétköznapjaik sok évszázaddal ezelőtt? Mit tudhatunk meg róluk a modernkori régészeti feltárások által? Hogyan lehet legkönnyebben eljutni az erdők mélyén megbújó műemlékhez? Bátran merem leírni, hogy a váras újság milliónyi érdekes információja haszonnal szolgálta a várbarátok kíváncsiságának kielégítését.
A váras újság eddig nekünk segített. Most viszont mi segíthetünk rajta, hogy a továbbiakban is nagy örömmel forgathassuk lapjait.
A részletekről az alábbi linken tájékozódhat:
http://www.talmakiado.hu/ujsag/2012_tajekoztato.htm
A felhívást megfogalmazta: Szatmári Tamás
Összefoglaló a 2012 októberéig végzett állagvédelmi munkálatokról
Az Aggteleki-karszthegység egyik magaslatát koronázó Szádvárt a XVII. század végén lerombolva sorsára hagyták. Az üszkös épületeket újra birtokba vette a természet, tágas udvarain bokrok és fák vertek tanyát. Három évszázadon át a zúgó szelek, téli fagyok és záporesők játékszerévé vált, rogyadozó falaiból az időjárás vasfoga időnként leszakított egy-egy kődarabot.
Meghívó a XII. Lengyel Filmnapok megnyitójára
A megnyitót követően a Béke Art mozi teremben a POZNAN ’56 című fekete-fehér, magyarul beszélő lengyel film (109 perc) kerül vetítésre.
Helyfoglalás érkezési sorrendben.
Időpont: 2012. november 26. (hétfő) 17:00
Helyszín: Miskolc, Művészetek Háza (Rákóczi u. 5.)
Októberi vármentő hétvége a Csobáncon
Ismét tevékenykedhettek a várban azok a lelkes vármentők, akik eljöttek a Csobánc Váráért Alapítvány szíves invitálására. A reggeli gyülekező szokásos helyen a templomnál volt. Innen indult a csapat a várromhoz. Felérve reggeli és kávé várta a vármentőket, majd mindenki elkezdte a munkát a kijelölt helyszíneken.
Élménybeszámoló a XIII. Vármentő Napokról
Az októberi szombat reggel időjárása eléggé zord arculattal várta a Szögliget község felől megérkező vármentőket. Hiszen a Ménes-patak völgyében kanyargó, változatlanul rossz minőségű úton haladók alig láttak az orruk hegyéig a mindent elborító őszi ködben. Az elmúlt esztendők tapasztalataival felvértezve mi tudtuk, hogy ott koronázza fent a sziklaplatót Szádvár, aminek megújulásáért közösen tettünk fogadalmat.