Egy középkori várrom megmentése érdekében számos lehetőség kínálkozik a lelkes műemlékbarátoknak. Hiszen a hozzá vezető gyalogösvény kialakítása, a jelzések felfestése, a területet elfedő növényzet ritkítása, szemétszedés és információs tábla elhelyezése bőven ad feladatot. Még nehezebb próbatétel elé kerülünk, ha a leomlott várfalak környékéről szedjük össze a köveket, egy majdani állagmegóváshoz előkészítve. De a vármentés legélvezetesebb részét számomra a Szádvár esetében immár másodszorra megrendezett Régészeti Hét jelenti. Hiszen a sok száz esztendővel ezelőtt a 463 méteres sziklaszirten élt emberek nyomainak kutatásával egy gyermekkori álmom valósult meg. Az alábbi sorokban erről szeretnék mesélni.

A lelkes kompánia előcsapataként másodmagammal vasárnap kora reggel nekivágtunk a Várhegynek, hogy az oldalunkra erősített fűkaszákkal levágjuk a füvet az erődítmény teljes területéről. Különös gondot fordítottunk a külsővárra, hiszen itt terveztük meg az újabb kutatóárok megnyitását. A csapat többi tagja vasárnap délután és hétfő reggel érkezett meg kedvelt szálláshelyünkhöz, a Ménes-patak kanyarulatában megbújó Szalamandra-turistaházhoz. Az augusztus 6 – 11 közötti hét napirendje a következőképpen alakult. A hét órai ébresztőt követően gyors mosakodás és reggeli után kötelező tornaként a várromba vezető meredek szerpentin legyőzése jelentette az első feladatot. Felérve a csúcsra, Gál-Mlakár Viktor régész, a Herman Ottó Múzeum munkatársa kijelölte számunkra az egyes kutatási szelvényeket, ahol megkezdtük a régészeti árkok mélyítését a talajba. Voltak szerencsésebbek, akik már az első napon rábukkantak a régi várbeliek tárgyaira, míg mások a leomlott falak hatalmas kőtömbjeit rakodták két napon keresztül. Nagy ujjongás kísérte egy-egy érdekesebb lelet napvilágra jöttét, aminek látására összesereglettünk a várudvaron. Hiszen egy teljes épségben lévő sarkantyú, egy kicsiny dobókocka vagy éppen a kilyukasztott lengyel pénzérmék, amiket amulettként nyakban hordoztak a régiek, megmozgatta a régmúlt időkön ábrándozó fantáziánkat. Ilyenkor elfeledve a csákány nyelétől feltört kezünket, a forró napsugár okozta hőgutát, a bakancs szorítását együtt örvendeztünk, kézről kézre adva a kincseket. Az egy hét alatt így gyarapodott a „talált tárgyak osztálya”, sorra teltek a műanyag tasakok a kályhacsempékkel, ágyúgolyóval vagy éppen a középkori vasalóval. A programot még színesítette Bubenkó Gábor ötlete, miszerint az ebédszünetben három alkalommal is tombolán kisorsolja értékes DVD-filmjeit. Nagyon szépen köszönjük a felajánlását, a nyertesek örömmel vették kézbe művészi gondossággal megalkotott alkotásait.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

 

.

.

.

.

.

A Szádvárról szóló ismereteket gyarapító kutatómunka mellett ugyanolyan fontosnak tartom az esti vacsora utáni előadásokat, amiken neves szakemberek tartottak előadásokat az általuk feltárt várakról. Így Kelemen Bálint építész {Füzér}, Ringer István régész {Sátoraljaújhely} és Makoldi Miklós régész {Tokaj} témakörében ismertette az eddig megszerzett tudásanyagát. Az érdeklődők kérdezhettek is, összehasonlítva más műemlékek állapotát, lehetőségeit Szádvárral. Összefoglalásként leírhatom, hogy bár nehézségek mindenütt akadnak, de egyesült erővel úrrá lehetünk rajtuk! Végezetül szeretném megköszönni mindazoknak, akik részt vettek a Régészeti Héten, erőt-időt és energiát nem sajnálva kutatták Szádvár múltját. Találkozzunk jövőre is!

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás
Szerk.: Vigi