Ezúttal 2 autóval és 10 főnyi legénységgel a fedélzeten vágtunk neki, hogy nemzeti ünnepünkön újabb várakat hódítsunk meg a Felvidéken. Úti célunknak ezúttal a Fehér-Kárpátokat és a Vág-folyó völgyét szemeltük ki, mely terület különösen bővelkedik a középkori várromokban. Tervünk magvalósítása azonban már rögtön az indulást követően némi akadályba ütközött, ugyanis az egyik autó hátsó kereke gyanús hangokat hallatott. Kissé átérezhettük a középkori lovag afölött érzet dühét, amikor lova elveszítette patkóját, de egy rétsági kovácsnak, illetve némi pénzmagnak köszönhetően alig pár óra elteltével már folytathattuk is utunkat.

A tikkasztó nyári hőségben végül is elértük az első állomásunkat, Oroszlánkőt {sz: Vrsatec}. A Fehér-Kárpátok grandiózus sziklagerincének szélére épített erősséget a község feletti műútnál kialakított parkolóból, alig ötpercnyi kapaszkodás után értük el. Az Árpád-házi IV. Béla király híve, Bogomér ispán által emeltetett várat az idők folyamán számos főnemes birtokolta, köztük Csák Máté oligarcha, Stibor vajda, valamint a dúsgazdag Garai família. Pusztulását az 1708-as trencséni csata után győztesen előrenyomuló császári csapatok okozták, miután kuruc védői háromnapi védekezés után feladták Oroszlánkőt, majd a bevonulók puskaporral felrobbantottak. Napjainkra a sűrű erdővel benőtt romok között még leginkább az emeletes reneszánsz palotaszárny és a felsővárbeli öregtorony maradványai dacolnak az idővel, de a műemlék gazdátlan volta miatt sorsuk reménytelennek tűnik.

Oroszlánkő linkje: http://www.krajinou.sk/tipy-na-vikend/hrad-vrsatec.html

Alig néhány kilométernyi autózás után már a következő erődítmény, Lednic {sz: Lednice} sziluettje bontakozott ki előttünk a község feletti magaslaton. A kényelmesen emelkedő, gyaníthatóan eredeti szekérúton alig tíz perc után már az alsóvár udvarán nézelődtünk. A falakból nem sok maradt meg, ugyanis a falusiak szinte teljesen lebontották az itt álló építményeket. Egyedül a várudvar közepén emelkedő hatalmas sziklatömb tarthat számot érdeklődésre. Utunk a patkó alakú kaputoronyba vezetett, ahol modern vaslépcsőn és a sziklagerincen átfúrt alagúton keresztül értük el a felsővár palotaszárnyát. Az egykor emeletnyi magas lakóépületek torz maradványait napjainkban egy lelkes várbaráti csapat igyekszik megmenteni. Bátorságpróbaként ajánlható a sziklagerincbe vésett lépcsősorhoz vezető vaslétra. Aki erőt vesz magán, az elé a csúcsról fenséges körpanoráma tárulkozik. A vár történetéről röviden annyit, hogy birtokosaként 1259-ben a Csák nembeli Márk ispán említik és feltehetőleg ő lehetett az erősség építtetője is. Később rokona, a Felvidék nyugati vidékeinek tartományura, Máté nádorispán ragadta magához, majd annak 1321-ben bekövetkezett halála után Károly Róbert kezére került. 1403 körül Zsigmond király a morva Bieliknek adta, a XV. század derekán pedig a Cillei család birtokai között tűnik fel, majd Hunyadi János kormányzó szerezte meg. A mohácsi vész időszakában a Podmaniczky fivéreké, a század végén pedig Thelekessy Mihály rablólovagjai rendezkedtek be falai között. Később örökség révén a Rákóczi család birtokába került, majd a kurucok 1708-as vesztes trencséni csatája után a császári katonaság prédájává vált.

Lednic linkje: http://www.hradlednica.sk/

Mire kellőképpen kigyönyörködtük magunkat a lednici várban, lassan lebukott a napkorong a látóhatár hegyei mögé, mi pedig elindultunk vágbesztercei {Povazská Bystrica} szállásunk irányába. A szocreál hangulatát idéző hotel spártaian egyszerű berendezését feledtette a meleg fürdővíz és a vacsora után elfogyasztott italok sokasága. Csak sokára tértünk nyugovóra, hogy testünket a másnapi megfeszített túrára felkészítsük.

A vasárnapi program első célpontja a vadregényes sziklák között emelkedő Szulyó {sz: Sulov} vára volt, melyet majd egyórányi szuszogós kapaszkodás árán sikerült csak meghódítani. Bizony a lábat-tüdőt és szívet próbára tevő hegyi kaptató közepette jól esett meg-megállni a fenséges szikláknál kialakított kilátóhelyeken és gyönyörködni az egyedülálló tájban. A panoráma lenyűgözött minket, hiszen még a madarak is alább szálltak, mint ahol mi álltunk reszkető lábakkal. Végül elértük a 652 méteres magasságban emelkedő szulyói várat, amiből napjainkra igen kevés maradt meg, így nehéz elképzelni, hogyan élhettek itt egykori lakói. A repedések között megbúvó csekély falmaradványok, a felsővár lepusztult szikláján pedig immáron csak a gerendáknak kivésett vájatok utalnak az egykori építményekre. Igazi sziklavár a szulyói, messze földön nincs párja! – gondoltuk, amikor kissé megpihenve leheveredtünk a sziklaplatón.

Szulyó linkje: http://zilina-gallery.sk/index.php?/category/824/

Rövid autózás után már Hricsó {sz: Hricov} település házai között parkoltunk le. Innen vezetett a jelzett turistaösvény a határában emelkedő erődítmény felé. Az áldott napocska tüzesen sütött ránk, miközben az emelkedő terep miatt patakokban csurgott rólunk a veríték. Megszenvedtük mire felértünk az 567 méteres magasságba. Itt örömmel nyugtáztuk, hogy megkezdődtek a műemlék renoválási munkálatai. Erre utalnak az egykori ciszternában pihenő szerszámok és talicskák. Aki szerint hagyni kellene a búsongó romokat békében, az szándékosan hagyja veszni a történelmi múlt emlékhelyét, kitéve az időjárás könyörtelen vasfogának. A hricsói vár korai magját Farkas fia Tolus mester építette fel a XIII. század második felében. Később birtokolta Csák Máté nagyúr, majd a királyi Kamara kezelte a hozzá tartozó jobbágyfalvakkal együtt. A XVI. század derekán a hírhedt Podmaniczky rablólovagok idejében pénzt is hamisítottak a nehezen megközelíthető hegyi sasfészekben, majd utolsó lakói valamikor a kuruc korban hagyták sorsára. Remélhetőleg napjaink állagmegóvási munkái eredményeként megmenthetővé válik a Vág-völgyének egyik igen kedvelt látványossága.

Hricsó linkje:    http://www.hradhricov.sk/

Ha már a mohácsi vész utáni anarchikus korszakban élt Podmaniczky rablólovagokról írtam, akkor illő volt felkeresni legfontosabb erődítményüket, a folyó fölé magasodó Vágbeszterce várát. A községből odavezető kényelmes földúton felballagva a szépen kitisztított várárok övezte látványos kőfalak fogadták a históriás időkre kíváncsi látogatók seregét. Éppen a kerek kaputornyot renoválták, így egy oldalsó ajtónyíláson tudtunk bejutni az ellipszis alakú várudvarra. Míg a külső {vastagabb} várfalak szinte teljes magasságukig megmaradtak, addig a belső {vékonyabb} falak leomlottak, vastag törmelék halomként rejtőznek a talajban. Az erősség története szintén a tatárjárás utáni nagy várépítési korszakhoz kötődik, építtetője azonban nem ismert. Egészen 1321-ig Csák Máté oligarcha fegyveresei strázsáltak falain, majd Anjou Károly katonasága szállta meg. Itt alakították ki a besztercei várispánság központját, amit a mindenkori országbíró igazgatott. Később Luxemburgi Zsigmond Kaplai János bárónak adományozta, hogy párthíveinek táborát gyarapítsa. Vágbeszterce legsötétebb időszakának az 1541 – 1558 közötti évek számítattak, amikor Podmaniczky János és Rafael földesurak messze környék rettegett rablólovagjainkét dúlták-fosztogatták a vidéket. A várat végül 1684-ben hagyták fel véglegesen, miután a Rákóczi-szabadságharcot követően a labancok felrobbantották. A császári megtorlás után évszázadokig pusztult, mígnem néhány éve megkezdték a sok vihart megélt várrom megóvását. A várhegyről leérkezve érdemes megnézni a két kastélyt is, bár a kerítésen belülre nem lehet bemenni.

Vágbeszterce linkje: http://hradbystrica.sk/

A második nap késő délutánján a városbéli bevásárlóközpontban feltöltöttük készleteinket, hogy az egész napi vártúrázás után kellőképpen felfrissülhessünk.

A harmadik nap reggelén korán keltünk, hiszen még akadtak betervezett látnivalók és hosszú út várt ránk hazafelé. Előbb a Vágbeszterce városától északkeleti irányban található manini sziklahasadékot csodáltuk meg. Bármilyen épületet is emeljen az ember, a természet alkotásainál nincs csodálatosabb!

Manini szurdok linkje: http://www.slovakia.travel/entitaview.aspx?idp=4908&l=2

Innen tovább autózva Sztrecsény {sz: Strecno} várával szemközt többfelé oszlott a csapat. A legnépesebb csoportot jelentették azok, akik ismét felkeresték a második kanyarulatban lévő Óvárt {sz: Stary hrad}, míg mások a közelebb fekvő vasúti hidakat szemlélték meg. Amikor a társaság ismét összeverődött, akkor a Vág-folyón serényen üzemelő komppal keltünk át a túloldalra. Nagy derültséget keltett, hogy a komp oldalára egy pártázatos tornyot erősítettek, ami kedvelt fotótémáját jelentette az utazóközönségnek.

.

Hosszabb autózás következett a turóci medencében, amit két oldalról a Nagy és Kis Fátra hegyei ölelnek. A távolban ugyan feltűnt a zniói várhegy 985 méter magas sziluettje, ám ezúttal egy kényelmes városnéző séta keretében az Aranyvárost, azaz Körmöcbányát {sz: Kremnica} látogattuk meg. A XIV. század elejétől fogva az aranybányászatáról híressé és gazdaggá váló szabad királyi város egykori pompáját a főtéri polgárházak és szobrok mellett leginkább az erődtemploma hirdeti. Aki vállalja a 127 lépcsőfok megmászását, annak a Szent Katalin templom tornyából csodálatos körpanoráma tárul a lábai elé.

Körmöcbánya linkje: http://www.kremnica.sk/

Hazafelé tartván már több alkalommal szóba került Dobronya {sz: Dobra Niva} várának meglátogatása, de mindig úgy hozta a sors, hogy ez elmaradt. Most végre sikerült pótolni eme hiányosságunkat! Az alig néhány utcából álló falucska feletti alacsony, de meredek oldalú dombon mindösszesen egyetlen, napjainkra renovált állapotú falcsonk maradt az egykori erődítményből. A valószínűleg a tatárjárás után felhúzott korai vármagot a XIV. század elején a Zólyomi család foglalta el, majd tőlük Csák Máté oligarcha fegyveresei. 1321 után Anjou Károly királyé, később pedig Luxemburgi Zsigmond és Habsburg Albert is a feleségének adományozta. Mint végvár, többször szenvedte a törökök ostromát, akinek azonban végül mégsem sikerült bevenniük. A XVII. század végén felhagyott vár köveit a falu lakó próbálták hasznosítani, amiről magunk is meggyőződhettünk, ugyanis az utcákat járva várépítésekhez használt kváderköveket figyelhettünk meg a házak falaiban.

Dobronya linkje: http://www.slovenskehrady.sk/hrad-dobra-niva

Ezzel végére értem a kalandozásunk történetének. Lehet tervezni a következő epizódot…, immár az ötödiket, azaz a jubileumit!

Szöveg: Szatmári Tamás,
Képek: Szatmári Tamás, Molnár Tamás, Petróczky József és Vígvári Tamás,
Szerk.: vigi