Az alábbi sorokban néhány műemlékre szeretném felhívni a kirándulók figyelmét, amelyek az immár légiessé vált magyar – szlovák államhatár két oldalán emelkednek. Személygépkocsival egy napon belül felkereshetőek, teljesítésükhöz az átlagember fizikai ereje elegendő.

Elsőként a Tornanádaska községtől északkeleti irányban az immár használaton kívüli vasúttal párhuzamos 27-es főútvonalon haladjunk addig a pontig, ahol jobb kézre egy vasúti átjáróra lelünk. Itt a túloldalt egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nagy jelzőtábla emelkedik. A lekaszált réten lassan felfelé kapaszkodjunk, majd az erdőbe vezető gyalogösvényen addig a pontig, ahová a meredek hegyoldalról több vízmosás betorkollik. Itt a jobboldali megmászása a legcélravezetőbb, bár jól megdolgoztatja a lábat-tüdőt és szívet. De fáradozásunk meghozza a gyümölcsét, mivel végül felérünk a kelet – nyugati irányú hegygerincet. Ennek tetején nem látni erdőséget, hiszen az itt húzódó államhatár miatt kivágták a fákat. A kis kőkockákat követve keleti irányban rövidesen egy meredekebb emelkedőn rábukkanunk Kecskevár csekély maradványaira. Elnevezése a nép ajkán született, mivel az erődítményről nincs korabeli okleveles említés. Egyedül egy közvetett bizonyíték szól mellette. 1345-ben a hegygerinc északi oldalán elterülő Méhész jobbágyfalu kapcsán Nagy Lajos király megparancsolta a görgői várnépeknek, hogy szolgáltassák vissza az elbitorolt földeket Méhészi Péter fia Jánosnak. Ez a birtok pedig a Noghwarad {Nagyvárad} hegy alatt feküdt. Ez alapján sejthető, hogy a XIV. század derekán már létezett {vagy addigra már el is pusztult?} a Kecskevár. Az erődítmény két részre bontható: egy négyszögletes, habarcsfalazatú toronyra és azt övező árokra és kőfalra valamint a gerinc tetején félkörben megfigyelhető, szárazon egymásra rakott kőfalra. Pontosabb adatokat azonban csak régészeti feltárással lehetne róla megtudni.

.

.

.

.

.

A bezárt határőr házak mögött alig néhány kilométerre, már messziről hívogat minket Torna várának sziluettje. Az E 571-es főútvonal melletti vendéglőnél leparkolva, a várrom jelzést követve félórányi szuszogás után ott állunk az alsóvárat védelmező vaskos ágyúrondella előtt. A XIV. század közepén emelt főúri erődítményt sok-sok vérzivataros évszázad után a Thököly-féle kuruc hadjáratokban érte el végzete. Bár néhány műemlékpártoló helyi fiatal szeretné megmenteni az enyészettől a környék kedvelt kirándulóhelyét, de körbenézve erre még nem tettek konkrét lépéseket. A Szlovák Cserkészet által kirakott információs tábla, amit vandálok letörtek, ugyanott hevert a földön, mint tavaly októberben. A várrom területén az elburjánzó növényzet újabb részeket hálózott be, szinte bejárhatatlanná téve a műemléket. Szívből kívánom, hogy mielőbb alakuljon egy olyan lelkes csapat, akik erőt-időt és energiát beleölve megmentik a tornai várat, hasonlatosan a szomszédos Szádvárhoz.

.

.

.

.

.

Utunkat most igazán vadregényes vidéken folytattuk, miután letértünk a főútról Hárskút {sz: Lipovnik} után. A 700 – 800 méter magas hegycsúcsok fenséges árnyékában vezető völgybeli mellékúton előbb Dernő {sz: Drnava} községben álltunk meg. Abból az apropóból, hogy az út jobboldalán emelkedő hosszú, emeletes épületben öntötték az 1840-es évek elején a Pestet és Budát összekötő első állandó híd, a Lánchíd hatalmas láncszemeit. Az Andrássy grófok dernői vasgyárában abban az időben 225 ember dolgozott, a reformkori Magyarország legnagyobb vasgyárának számított. A közeli bányák vasércét faszénnel nyerték ki a kőzetből. Napjainkra az egykoron munkazajtól oly hangos épület elcsendesedett, kihaltak falai.

Kiskovácsvágása {sz: Kovácová} határában egy középkori jellegű objektum késztetett megállásra. A négyszögletes térséget alacsony kerítés oltalmazza, udvarán jellegzetes oltott mészhabarccsal falazott lakóépület romjával. Múltjának felderítése még várat magára.

.

A következő község Lucska {Lúcka}. Az utcákat járva sorra gyönyörködünk a régi parasztházak szépségében, arányosságában. Majd egy zsákutca végétől gyalogosan vágunk neki a lépcsősornak, hogy a meredek domb tetejét elfoglaló erődtemplomhoz érjünk fel. A XIII. század végén emelt falusi plébániatemplom hosszúkás hajója, négyszögletes zárású szentélye jellegzetes példáját mutatja a középkori kis egyházaknak. Hadi alkalmazásáról is maradtak feljegyzések, ugyanis az 1450-es években Jan Giskra cseh zsoldosvezér huszita harcosai szállták meg és alakították át bázisukká. A templomot övező kőfalat még egy őrtoronnyal egészítették ki, ami napjainkig fennmaradt. Az I. Világháborúban súlyos sérüléseket szerzett szakrális épületet a helybeliek sorsára hagyták, lent a községben emelve új vallási objektumot. Csak az 1970-es évek műemléki restaurálásával sikerült megóvni a csodálatos tájban megbújó lucskai erődtemplomot.

.

.

.

.

Hazafelé még megálltunk Krasznahorkaváralja {sz: Krasnahorské Podhradie} helységben is, hogy szemügyre vegyük a nemrégiben leégett várat. Erősen bizakodom benne, hogy a beígért újjáépítés megelőzi az őszi-téli időszakot, ami jelentős károkat okozhatna a védőtetők nélkül árválkodó várban.

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás
Szerk.: Vigi