II. Várak – Várromok Fórum Kirándulás
Miközben a horizonton alábukó nap utolsó sugarai bearanyozták, a hegyek mögül pedig már kélő hold ezüstösen árnyalta az ugróci vár ódon falait, az I. Várak – Várromok Fórum Kirándulás résztvevői érezték, hogy újra útra kell kelni és folytatni a Kárpát-medence középkori várainak felfedezését. Az elhatározást aztán tett követte, majd szeptember harmadik hétvégéjén ismét nekivágott a Felvidéknek az immár kilenc főre gyarapodó társaság.
Rövid megálló az immár kámforrá vált országhatár túlsó oldalán Ipolyság {Sahy} benzinkútjánál, hogy autópálya matricát vegyünk, majd hosszabb autózás következett, mely során az autók között walkie-talkie-n tartottuk a kapcsolatot. Az idő múlásával – egy-egy sziklás hegyorom feltűntével – egyre inkább éledt várbaráti lelkünk és gondoltuk; ideje már várat látni!
Gyülekező a II. Felvidéki Túrára
Az első utunkba eső erősség, igazából nem is egy hegytetőre épült vár, hanem templomerőd volt, de az országút fölé magasodó ágyútorony látványa rögtön felrázta a társaságot. A település középpontjában, alacsony, de meredek domboldalon emelkedik Garamszentbenedek {sz: Hronski Benadik} egyházi műemlékegyüttese. Az Árpád-házi I. Géza király által alapított bencés kolostort a tatárjárás során lerombolták, majd a veszély elmúltával építették meg, a napjainkban is látható gótikus katedrálist. A középkorban számos alkalommal került az erőd marcona harcosok kezébe; strázsáltak benne kelyhes husziták, végvári vitézek, 1559-ben pedig a portyázó töröknek is sikerült kirabolnia. 1881-ben tűzvész rongálta, de rövidesen ismét újjáépítették. Ekkor vitette el Simor János esztergomi érsek a székhelyére a templom legértékesebb szakrális tárgyát, az Úrkoporsót. Ezt már nem találni itt, de a csodálatosan kiképzett templombelső, a színes üvegablakok vagy éppen idősebb Koháry István síremléke mind-mind figyelemreméltó alkotások.
Garamszentbenedek – templomerőd
Innen észak felé haladva, a Garam folyó összeszűkülő völgyében, magasabb hegyek zöldellő karéjában már feltűnik Revistye várromja. Az alig néhány házból álló település szélén indul a várhegynek tartó gyalogösvény, amin tízpercnyi mászás után érhetjük el az első falakat. Revistye várát a XIII. század végén kezdték kiépíteni, 1330-ban pedig egy Kopay nevű nemesember birtoka, aki az uralkodói család ellen merényletet kísérlő Zách Felicián veje volt, így örökös rabságra hurcolták. A XV. században a cseh husziták fészkelték be magukat a vár falai közé. Leghíresebb földesúri családjának a Nagylúcsei Dóczyak számítottak. Utolsó katonai szerepe a Thököly-féle kuruc harcokban volt és bár nem rombolták le, magára hagyták. Az erősséget nemrégiben kitakarították a bozótostól, így teljes mivoltában tárult elénk a szomorú valóság; a XIX. századvégi képeslapokon még magasan álló kőfalak, talán utolsó harcukat vívják az idő vasfogával. A palotafal kapu fölötti része sajnos éppen az elmúlt hónapban zuhant alá a meredek lejtőn.
Revistyeváralja – Revistye vára
Szintén a Garam mentén, egy vulkánikus sziklagerinc tetején emelkedik Saskő {sz: Sasov} vára. Kétnyomú földút vezet az alatta elterülő tisztásra, ahol várjátékokra alkalmas terület kínálja magát egy takaros kis faházikóval. Bár a saskői erősség alsóvárából mindössze egyetlen, sziklába vésett ciszterna tanúskodik, a felsővár falai még bátran dacolnak az idővel. A 13. század első felében építették a Bancsa nemzetség tagjai. Eredeti neve Szászkő volt középkori szász kapitányai miatt. Királyi vár, majd a Lipthayaké és a Dóczyaké. 1677-ben Thököly hadai elfoglalták és lerombolták. A vár bővelkedik a középkori várépítészet jellegzetességeiben, így faragott ajtó és ablaknyílásokban, kandallókürtőkben vagy éppen árnyékszékekben, amelyek okán az erősség a várbarátok kedvelt célpontja.
Bár sűrű erdő rejti el a szemünk elöl, de érdemes felkapaszkodni a Saskő fölött magasodó hegycsúcsra is, ahol egy közelmúltban folyt ásatás során nagyméretű, faragott kövekből álló középkori eredetű ellenvár (?) sokszögletes kerítőfalai kerültek felszínre, mely alatt a széles várárok is jól kivehető.
Saskő vára
Saskő várában a csapat
A nap végére elérkeztünk fárasztó, de igen tartalmas vártúránk első éjszakai szállásához. Ennek helyszínéül természetesen egy várromot választottunk, mégpedig a felvidéki várak egyik leglátványosabbikát, Zsolnalitvát {sz: Lietava}. A községtől alig félórányi gyaloglással megközelíthető műemléknek évek óta lelkes vármentő-csapata akad, akik időt és fáradságot nem sajnálva renoválják falait. A nyelvi nehézségek ellenére rövidesen sikerült is velük megismerkedni, majd megbarátkozni, amelyben segítségünkre volt régi ismerősünk, Milán Babik is. Friss ismeretségünket aztán kölcsönös ajándékozással pecsételtünk meg, így előkerültek a szádváras, szlovák nyelvű ismertetők, a nagy sikert aratott Rákóczi és Kelt sörök, a tejkaramella és a Zsolnalitvát ábrázoló nagyméretű grafikák is.
Első éjszakánk Litva várában
Nehéz szavakba önteni, amit érez a historikus idők néma tanúinak bebarangolásakor az ember, hiszen az időtől megbarnult kőfalak, a faragott ajtók és ablakok tömkelege, nem is beszélve a számos kulcslyuk alakú lőrésről, mind az évszázadokkal ezelőtt itt élt emberekről emlékezik. A XIII. század derekán a Balassa nemzetség által emelt első vármagot, később számos alkalommal bővítették. Egykori birtokosai között ott találjuk Kinizsi Pált is, akinek címere, a páncélos kar nappal és csillaggal most is ott díszíti egykori palotájának armírozását. Az erődítmény legfényesebb korszakát a XVI. század végén, a dúsgazdag Thurzó főnemesi család idején élte. A Rákóczi-szabadságharc után azonban kényelmetlenné vált, nem versenyezhetett a barokk kastélyok komfortfokozatával. Lassan elhagyták lakói, elhordták hasznosítható részeit.
A szeptemberi hónap ideális vártúrára, csak éppen hamar sötétedik. De sebaj, hiszen erre is készültünk. Az egykori Kinizsi-palota tövében rövid idő alatt takaros sátortábort vertünk fel, majd jöhetett a „páncélos” vacsora, amelyet egy ágyúszó tett emlékezetessé, ami több évszázad után ismét fellármázta az alant elnyúló völgyet.
Másnap reggel kissé borús időre ébredtünk. Megvártuk, míg megérkezik a zsolnalitvaiak kapitánya, Chobi. Vele kezet szorítottunk, majd kérésünkre megnézhettük a helyiek szállását az egykori várkapu tornyában. Aki vett magán bátorságot és felkapaszkodott a hosszú-hosszú és igen rezegős létrán, az ismét a madarak között érezhette magát. Ezzel az érzéssel hagytuk aztán el ezt a csodálatos szépségű reneszánsz várat.
Zsolnalitva vára
A Vág partján magasodó Sztrecsény {sz: Strecno} várát az 1970-es években restaurálták. Igen látványos, felkapott hely, szezonban látogatók hada ostromolja. Mi is csatlakoztunk hozzájuk, belépőjegyet váltva meghódítására. Engedelmesen haladva az idegenvezető nyomában, haladtunk sorra megóvott termeiben. Bár a modern építészet látható elemei {vasbeton alkalmazása} nem nyerte el a tetszésünket, de felkeresésével betekintést nyerhettünk egy középkori erősség életébe.
Sztrecsény vára
Idegenvezetéssel tekintettük meg a várat
A Vág folyó túloldalára egy gyalogoshídon keresztül bandukoltunk át. Jó félórányira újabb várrom vonzotta magára tekintetünket. Óvár {sz: Stary hrad} sokkal sanyarúbb állapotban van, mint társa. A Balassák által emeltetett erődítmény leghíresebb urainak a Pongrácz főnemesek számítanak, akik innen vették fel egyik nemesi előnevüket. A félelmetesen meredek sziklaszirt tetejére alapozott várból még jórészt áll a patkó alakú öregtorony. Míg a folyó felé kiugró palotaszárnynak sorra szakadoztak le a falai. A kuruc harcok idején a császáriak által felrobbantott erősség sorsa, restaurálás híján, megpecsételődhet.
Fantasztikus panoráma Óvárból
Második esti szállásunk a ruttkai {Vrutky} autóskempingben volt, ahol a vacsora és a meleg vizes fürdés után még sokáig beszélgettünk a napi élményekről.
Második éjszakánk már az autós kempingben volt
A harmadik napon a Turóci-medence két műemlékét kerestük fel. Szklabinya {sz: Sklabina} a település határában, egy napjainkra sűrű erdővel benőtt meredek domboldal tetején bújik meg. Egy kövekkel felszórt kétnyomú földúton egészen a kapujáig autózhatunk. A középkori várat a XIV. század elején emelték Anjou Károly király híve, Doncs mester parancsára. Egészen a Bocskai-hadjáratokig szolgálta földesurait, amikor az erre vonuló hajdúk felégették. A békés időkben visszatérő Révay család nem újítatta meg az üszkös romokat, hanem köveinek felhasználásával a tövében egy kényelmes lakhatást biztosító reneszánsz várkastélyt emeltetett, ami viszont a II. világháború áldozatává vált. Évekkel ezelőtt a Donjon nevű egyesület kezébe került a mellette emelkedő egykori urasági épületet, amit helyreállítottak, majd egyik szobájában múzeumot alakítottak ki.
Szklabinya vára
Az időt és a helyet kihasználva csapatunk kipróbálhatta az íjászatot is, sőt egy perzsa katona fegyverzetét is magunkra ölthettük.
Hős vitézeink :)
A vártúra utolsó megállóhelyét a védett természeti környezetben emelkedő Blatnica {sz: Blatnica} felkutatása jelentette. A falu határában kezdődik a Gaderska Dolina nevű, meredek sziklafalakkal, fenyves erdőkkel szegélyezett völgy, aminek mélyén jéghideg patak szalad sebesen. Mintegy órányi sétaút és hegyoldali kapaszkodó után tárul elénk a csorbult erősség, melynek falai alatt állva meglepődve láttuk, hogy éppen állagmegóvó munkát végez az örvendetes módon itt is megalakult vármentő csapat. Blatnica várát a XIV. század elején építették, de sohasem számított a kiemelt hadi jelentőségű erősségek közé. Évszázadokig a Révay főúri család rezidenciájául szolgált, majd magára hagyták. A renoválásnak köszönhetően remélhetőleg megőrizhető lesz a jövő nemzedékek számára is.
Blatnica várában
Túránkat ezúttal e romok alatt fejeztük be, de már most számos terv körvonalazódik a harmadik, tavasszal megrendezésre kerülő kirándulásunk célpontjai kapcsán. Ahogy tavasszal, most is feledhetetlen élményekkel gazdagodtunk, egyrészt a várak, másrészt pedig az egyedülálló természeti környezet által, de említést érdemel, hogy az újonnan csatlakozók által társaságunk is színesebbé és gazdagabbá vált. Reméljük, hogy jövőre is hasonlóan vidám társaságban kereshetjük fel a Felvidék további rejtett ékköveit!
Szöveg: Szatmári Tamás
Bevezető, illetőleg záró sorok: dr. Fejes Erik
Képek: “a fanatasztikus kilenc”
Szerk.: Vígvári Tamás
Haha, nem találom úgy és bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó! Időben szóljatok kérlek benneteket, hogy mikor lesz a következő!! :)
Köszönjük a szép összefoglalót és képes beszámolót, igényes, élvezetes munka szép képekkel. Izgatottan várom a folytatást.
Talán? A képek és a szöveg alapján úgy találod, hogy ez volt az utolsó? :-)
Köszönöm szépen a leírást! Kár hogy nem lehettem ott! De talán lesz folytatás!!
Nagyon jó lett a leirás és a képek is! Köszi Skacok!
Nagyon jó sikerült!