Már a felső 20-25 cm-es nagyköves réteg elbontását követően előkerült a várfal belső oldalának támaszkodva egy – szelvényünkkel csak részben feltárt – 190 x 140 cm nagyságú, égett, vörös, paticsos belsejű, több sor ma­gasságban kővel alapozott, elpusztult kályha maradvá­nya. A kályha környezetében feltártuk annak pusztulási rétegét, melyből nagy mennyiségű, részben in situ csem­peanyag (több mázatlan, cent­rálisán elhelyezkedő növényi motívumokkal díszített kály­hacsempe, valamint tál, illetve pohár alakú kályha szem töre­dék) került felszínre. A kályha pusztulásának idejét az egyik csempében talált 1557-es I. Ferdinánd által veretett ezüstdénár keltezi.

A cserépkályha alatt átlag 15-20 cm vastag, a déli várfal belső síkjára felfutó paticsos és faszenes pusztulási réteg húzódik. Ebből a kályha alatti rétegből pár darab Árpád-kori fazék oldal- és fenéktöredéke és egy a neolitikus bükki kultúrához (Kr. e. 5500-5000) tartozó edény peremtöredéke is felszínre került.

A cserépkályhától északkeletre egy utólagosan ásott szemetesgödröt bontottunk ki. Ebből nagy mennyiségű vékonyfalú, fehér, festett illetve mázas főzőedény, velencei típu­sú üvegpalack töredékei, fémtárgyak (pl. szerszámok maradványai, bronz gyertyatartó alja, muskétagolyó) kerültek felszínre. A gödröt és leletanyagát egy 1610-ben, III. Vasa Zsigmond idejében vert lengyel háromgarasos érme keltezi.

A szelvényünk helyét a vár egyik utolsó, 1674. évi inventáriuma alapján határoztuk meg. Ez az összeírás várkapu közelében, a külső vár déli fala mentén a német katonák és a magyar hajdúk házait említi. Várakozásunk ellenére a területen a cserépkályhán kívül épülethez kapcsolható más régészeti jelenség nyomát nem találtuk. A szelvényünk északi részében a mai felszín alatt 50 cm-rel már az altalaj sziklája jelentkezik.

A kis volumenű feltárás alapján a következő megállapításokat tehetjük. A vizsgált területen a 17. századi inventáriumok adataival ellentétben, az 1600-as évek második felében épületek már nem állhattak. A területen azonban minimum egy szemetesgöd­röt ástak a 17. század elején. Ezt megelőzően, azaz a 16. század második harmadában azonban létezett ezen a helyen egy kiterjedésében még nem ismert, de cserépkályhával fűtött helyiség vagy épület, mely a déli várfal belső oldalának támaszkodott. Ezt az épületet és a benne lévő cserépkályhát 1557 után, talán a vár egyetlen 1567-es ostroma során pusztíthatták el. Ezt követően a területen új épületet, eddigi tudomásunk szerint már nem emeltek.

Figyelemre méltó az előkerült csekély számú Árpád-kori lelet, mely természetesen még nem perdöntő bizonyítéka az írott forrásokban említett 13. századi várnak. Ehhez Szádvár további, akár több évtizedig is elhúzódó, módszeres régészeti feltárása múlha­tatlanul szükséges.

Castrum Bene Hírlevél 2011/1
Gál-Mlakár Viktor