Végre elérkezett azon októberi hosszú hétvége, amikor a Szádvárért Baráti Kör tagjai és pártolói ismét összesereglettek a csodálatos természeti környezetben emelkedő középkori várrom érdekében. Aki már részt vett ilyen vármentő napokon, az, tudja milyen erőfeszítéseket kívánnak meg a résztvevőktől ezek a több napos akciók. Hiszen a felvezető út igen megerőltető, a bokrok tüskéi szúrnak, a kövek között bokatörő járni. Mégis a lelkesedésünk töretlen maradt, sőt a régmúlt idők néma tanújaként fennmaradt műemlék megóvására újabb emberek is csatlakoztak hozzánk.

A Lisztes-bástya

A hosszú autóút végén ismerősen köszöntöttek ránk az aggteleki hegyek.Elfoglaltuk szállásunkat, ahol a sorra megérkező barátaink köszöntése a későéjszakába nyúlóan elhúzódott. Másnap reggel indultunk a Ménes-patak völgyében megbújó Szalamandra turistaházig. Innen a szögligeti Önkormányzat szívességéből a régi országúton egy darabig busszal juthattunk felfelé. A várromhoz vezető út jó részét azonban most is gyalog kellett megtennünk, a felfelé kaptatást nehezítette, hogy szerszámainkat is vittük magunkkal. A feljutás – és rövid pihenő – után munkához láttunk.

Innen már csak gyalog…

Csoportokra bontakozva, az Aggteleki Nemzeti Park és a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal miskolci szakembereinek útmutatásai szerint kezdtünk neki tevékenységünknek. Elsődleges feladatunkat most is a természettel vívott örökharcunk, vagyis a korábban már levágott bokrok és fák friss hajtásainak eltávolítása jelentette az egy hektáros várrom területéről és falainak előteréből. Mások a halmokra rakott köveket rendezték, melyeket majd a későbbi állagmegóvások során fognak felhasználni a szakemberek, és így tevékenykedtünk később is mindhárom munkával telt nap folyamán.

A vár déli látképe Ny-ról

Sajnos az időjárás az első napon nem pártfogolt minket, mivel az északi irányból érkező sötét felhőkből kisebb-nagyobb adagokban záporozott ránk az égi áldás. Bizony elfáradtunk a nap végére, ennek ellenére este még sokáig virrasztottunk, mert az együtt átélt élmények hatása ébren tartott minket. Szerencsére a következő két napon már derült égbolt alatt folytathattuk a vármentést.

A külső várudvar D-i részlete

Délidőben a helyiek gondoskodtak táplálásunkról, pörkölt, bográcsban sütött bundáskenyér, végül gulyás volt a menü, melyet jó étvággyal fogyasztottunk el, így merítve erőt munkánk folytatáshoz.

Mindenkinek van dolga?

A harmadik nap délutánján fáradtan, de a kitűzött feladatok teljesítésének tudatában szedtük össze szerszámainkat, hogy levonuljunk a Várhegyről. Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy idejét és erejét áldozta Szádvár megmentése érdekében. Találkozzunk hát ismét 2009 tavaszán!
– Szatmári Tamás –